Jó tanárok nélkül hiába minden

Eredeti cikk: Népszabadság • Hámor Szilvia

Nem a pénz és nem az osztálylétszám határozza meg döntően egy-egy oktatási rendszer hatékonyságát - vonható le a következtetés a McKinsey tanácsadó cég nemzetközi vizsgálatából. A siker titka majdnem közhely: elkötelezett tanárok álljanak a katedrán, magas szintű tudással, és minden gyerek a lehető legjobb oktatást kapja.
Az elmúlt ötven évben a világ legtöbb országában kísérleteztek mindenféle módszerrel: az osztálylétszámok csökkentésével, az oktatási kiadások emelésével, az iskolák függetlenségének növelésével. Az iskolarendszerek teljesítményében mindez nem hozott jelentős változást - derül a McKinsey tanácsadó jelentéséből, amely 25 ország oktatási gyakorlatát vizsgálta meg.
Az Amerikai Egyesült Államokban például az utóbbi negyedszázadban reálértéken 73 százalékkal nőtt az az összeg, amelyet a költségvetésből egy-egy diákra költenek, az osztálylétszámok pedig ötödével csökkentek. A tanulók teljesítménye ez idő alatt jottányit sem javult. Angliában a háborút követő fél évszázad a reformok jegyében telt el: megváltoztatták az iskolák finanszírozását, vezetését, a tanterveket, de mérhető javulást egyik sem hozott. Gyakorlatilag mindenütt megpróbálkoztak az osztálylétszámok csökkentésével, ez sem járt értékelhető eredménnyel. A szingapúri diákok kiválóan teljesítenek a különböző nemzetközi felmérésekben, miközben az állami kiadások oktatásra fordított aránya a fejlett országok között ott az egyik legalacsonyabb, és Finnország oktatási kiadásai is elmaradnak az OECD-átlagtól.
Mi akkor a titok, miért áll Finnország rendszeresen az élen, mitől olyan jók a szingapúri tanulók, és hogyan sikerült az amerikai Bostonban hat év alatt háromszorosára - 74 százalékra - növelni azoknak a diákoknak a számát, akik matematikából megfelelnek a követelményeknek. Első közelítésben a tanárok a kulcsszereplők. Egy Tennessee államban folytatott vizsgálat például kimutatta, hogy ha két átlagos nyolcéves gyerek eltérő képességű tanárhoz kerül, akkor - három év múlva - teljesítményük ötven százalékponttal is különbözhet egymástól. Dallas városában pontosan ugyanerre az eredményre jutottak: a nagy hatású tanárok 49 százalékkal jobb teljesítményt hoztak ki tanítványaikból, mint az "ala-csony hatásfokú" pedagógusok.
Az első lecke tehát: hogyan lehet olyan feltételrendszert teremteni, amely az alkalmasakat vonzza és helyezi a pályára. Dél-Koreában a középiskolások felső öt százaléka kerül a tanárképzésbe, Finnországban a legjobb tizedből rekrutálódnak a jövő pedagógusai - hozza a példákat, a legjobb gyakorlatokat feltérképező jelentés. A ranglista élén álló iskolarendszerekben alkalmassági vizsgálatokkal is korlátozzák a tanárképzésbe való bekerülés lehetőségét. Finnországban például a többkörös felvételi rendszerben először a tárgyi tudást mérik fel, majd - a szűrőn átjutottaknál - a pályára való alkalmasságot.
A legrosszabb az, ha nem szabályozzák a bekerülők számát, mert ez szinte kivétel nélkül túlképzéshez vezet, ami rontja a színvonalat és a szakma presztízsét - hangsúlyozta a jelentést bemutató Mona Mourshed. Kertesi Gábor az MTA főmunkatársa, az oktatási kerekasztal tagja erre "ráerősített" a magyar tapasztalatok ismertetésénél. Nálunk nem éppen a legjobban tanuló középiskolások jelentkeznek a tanári pályára, és szinte mindegyiküknek sikerül bekerülnie valahová. Évente nagyjából 11 ezren végeznek pedagógusként - 35 nagyon különböző színvonalú képző intézményben -, jóllehet alig 2500-3000 új tanárra van szükség egy-egy évben. Ráadásul a friss diplomások közül a gyengébb képességűek maradnak a tanári pályán.
A pedagógusi pálya ott vonzó, ahol a kezdő fizetések közelítik vagy meghaladják az egy főre jutó hazai összterméket, mint Németországban Dél-Koreában, Hollandiában vagy Hongkongban. Magyarországon viszont - miközben a pedagógusok relatív életkeresete nagyjából megfelel a nemzetközi szintnek - a kezdő fizetés negyedével alacsonyabb, mint az OECD-országokban mért átlag. Kertesi - az oktatási kerekasztal ajánlásaként - ennyivel tartaná szükségesnek megemelni a kezdő kereseteket. A hatás Hollandia példáján mérhető, ahol 1990-1997 között, hét év alatt 36 százalékkal emelték a pályakezdő oktatók bérét, és ma a holland oktatási szisztémát a világ legjobbjai között tartják számon. Angliában tízszázaléknyi emelés elég volt ahhoz, hogy a tanárszakokra jelentkezők száma harmadával megnövekedjen. A pénz - a McKinsey-jelentés alapján - megspórolható a későbbi fizetésemeléseken, vagy az osztálylétszámok növelésén, miként ezt Szingapúrban tették, ahol így kevesebb tanár többet kereshetett.
A diploma jó néhány országban kevés ahhoz, hogy valaki a katedrára álljon. Miként egy bostoni tanfelügyelő megfogalmazta, egy frissen végzett orvost sem engednek oda nyomban a műtőasztalhoz, hogy operáljon. Így náluk éppen az orvosképzés mintájára vezették be a tanárok számára is a rezidensi szisztémát.
Az élen járó országokban - hivatkozott a tapasztalatokra Mona Mourshed - az oktatási rendszer képes ellensúlyozni a családi háttérből fakadó hátrányokat. "A kiváló teljesítményhez minden gyerek sikere szükséges" - összegzi a jelentés. Talán ez az, amitől mi a legmesszebb vagyunk.
Magyarországon minden ötödik gyerek úgy kerül ki az iskolából, hogy nem sajátítja el azokat a készségeket, amelyekkel tartósan a munkaerőpiacon maradhat. Ezt az oktatáskutatók elsősorban a szegregációnak tudják be, az elkülönülés ugyanis rendszerint gyenge minőségű oktatással jár együtt. Márpedig a kutatók szerint nálunk működik a világ egyik legszegregáltabb iskolarendszere.

A gyerek, aki mocorgott a padban

Eredeti cikk: Népszabadság • Ónody-Molnár Dóra

Nincs visszaút az óvodába annak, akit iskolaéretté nyilvánítottak?
A fiú várta az iskolát
Balázs hat hónapos korában került kórházba: ödémás lett, rögtön az első alkalommal, amikor az anyatej mellett tejalapú tápszert is fogyasztott. Fulladásos rohamot kapott. Másodperceken múlt az élete. Később kiderült: majdnem minden étel fulladásos reakciókat vált ki nála. Így tiltások és regulák közt cseperedett, hiszen nála már az is allergiás rohamot okoz, ha csak megfog egy játékot, amit előzőleg olyan gyerek érintett, aki narancsot vagy csokoládét evett.
A szülők féltették őt az óvodától, de nemcsak a veszélyek miatt. Az allergiára felírt gyógyszer ugyanis Balázst impulzívabbá, mozgékonyabbá tette társainál. A kerületükben található Gyöngyszem Óvoda vezetői azonban megnyugtatták őket: nem lesz baj. És valóban, a gyerek életének legnyugodtabb korszaka kezdődött. Az óvoda biztosított ugyan allergiásoknak készült étkezést, de a szülők nem kockáztattak. Az anya, H. Deák Katalin mindennap hajnalban kelt, hogy megfőzze fiának az ebédet, majd összeállította a tízórait és az uzsonnát, ügyelve arra, hogy az a lehető legtöbb hasonlóságot mutassa a benti menüvel. Azt mondja, az óvódapedagógusok nemcsak jól fejlesztették a fiát, hanem közösséget is teremtettek körülötte.
- Amikor Balázs idekerült, beilleszkedési problémákkal küzdött. Meg kellett értetnem a csoport többi tagjával, hogy ő különleges, hiszen nem ehet-ihat, amit akar, ezért nekik is oda kell figyelniük rá - meséli Kóbor Andrásné Zsuzsa, az óvónő, aki a többi gyerek szüleit is tájékoztatta, ennek köszönhetően a kicsik teljesen elfogadták Balázs betegségét. A fiú pár hónap alatt teljesen beilleszkedett, barátok vették körül, elhívták születésnapi zsúrokra is. Úgy élt, mint egy átlagos kisgyerek. - Amit kértünk tőle, teljesítette, kirívó súrlódásai a társaival nem voltak, hosszan, türelmesen tudott játszani - mondja az óvónő. Sem benne, sem az óvodai pszichológusban nem merült föl, hogy a családot nevelési tanácsadóba irányítsák.
- Nem volt okunk erre, nem is tudtunk volna mit írni a kérelmező lapra, hiszen mindannyiunk véleménye az volt, hogy Balázs okos, értelmes fiú, aki ugyan súlyos betegséggel küzd, és ezért különlegesesebb társainál, de teljesen iskolaérett - állítják. Az anyának mindössze azt a tanácsot adták, hogy az allergiája miatt célszerű számára kis létszámú osztályt keresni.
Az iskolakeresést már februárban elkezdték, de nem volt könnyű. Az alapítványi iskolák sorra bezártak (Montessori iskolák, Kincsesház, Csillagszem), vagy telt házra hivatkoztak. A "normál" általános iskolák pedig elutasították a fiút - ők ilyen súlyos allergiával nem tudnak mit kezdeni. Az anya keserű emléke, amikor az egyik művészeti intézmény vezetője így mutatott ajtót nekik: "Mit képzel, anyuka, nem lehet gyógyszer a tanárnál!" Balázsnak az életét jelentheti, hogy vészhelyzet esetén a pedagógusnál is legyen gyógyszere. Helyzetüket tovább nehezítette, hogy tavasszal mindkét szülő elvesztette munkahelyét.
Nyár közepére H. Deák Katalinnak sikerült elhelyezkednie, de iskolát még mindig nem talált. Tanácstalanságában felhívta kerületük alpolgármesterét, aki jó szívvel ajánlotta az angyalföldi Hegedűs Géza Általános Iskolát. Föl is vették a kisfiút. Balázs nagyon várta az iskolát.
Az ott töltött három napról az anya így beszél: "Az évnyitón még minden rendben volt, csodálkoztam is, hogy bírta ki, mert háromnegyed órán keresztül állniuk kellett a gyerekeknek, valami politikus könyveket adott át. A második napon már letörve érkezett haza. Azt ígérték nekem, nem frontálisan oktatnak, hanem modern pedagógiai eszközökkel, kiscsoportban oktatják a gyerekeket. De az osztály úgy nézett ki, mint egy színházterem. Négy padot öszszetoltak, csak az egyik oldalról lehetett beülni. Balázst ez nyomasztotta, pofákat vágott, grimaszolt. Olyan feladatot kapott, amit unt, nem jelentett neki kihívást. Dobolt a kezével a padon. A harmadik napon le kellett rajzolniuk a családot. Lerajzolta. Az egyik nő melléhez odaírta: cici. De hát felnőtt testvérei vannak! És a feladat közben kommunikált, igen, ő ilyen beszélgetős típus. A szünetben aztán felállt a székre. Az osztályfőnök azzal várt délután, elérkezettnek látja az időt, hogy beszéljünk."
Az anya már júniustól kért lehetőséget a beszélgetésre. Szerette volna, ha élethelyzetüket megismertetheti az osztályfőnökkel.
Elmondása szerint a tanítónő - elfoglaltságaira hivatkozva - erre addig nem tudott időt szakítani. Most viszont az osztályfőnök már az igazgatónővel, s kezében a "feketelistával" várta őt: "Balázs nem ült nyugodtan az iskolapadban, Balázs felállt, és engedély nélkül kiment a vécére, Balázs ütemesen dobolt óra közben." Az anya már akkor érezte, hogy baj van, amikor az igazgatónőt meglátta, mégis reménykedett abban, hogy csak az első időszakot kell átvészelni. Javasolta, jöjjenek el hozzájuk, vagy hívják föl az óvónőt tanácsért, türelmet kért. Úgy emlékszik, az osztályfőnök azt válaszolta erre: 26 gyerek mellett erre neki nincs ideje. Ekkor megdöbbent, megkérdezte, végül is mit szeretne az iskola. - Azt, hogy ne jöjjön a gyerek. Ha lehet, már holnap se - idézi fel a választ.
Az igazgatónő felajánlotta a fejlesztőpedagógus segítségét, aki másnap fogadta Balázst. - És még 5 alkalommal, nem október 15-ig, ahogyan azt az iskola az önkormányzatnak küldött levelében állítja - szögezte le H. Deák Katalin a szabálysértési eljárás első meghallgatásán, februárban. Merthogy azóta az iskola feljelentésére az önkormányzat eljárást indított a szülők ellen, amiért ők nem biztosítják a tanköteles korú gyermek iskoláztatását. Az intézményvezető ragaszkodik álláspontjához: minden segítséget megadtak volna, hogy Balázs egy másik osztályban vagy magántanulóként tanuljon tovább.
- Miután a fiamat gyakorlatilag kirúgták, máshol próbálkoztunk, próbanapokra járt. Magántanulóságról meg hallani sem akartunk, egy hétéves gyereknek közösség kell. Balázs nagyon szomorú és zavart volt. A férjem az osztály internetes levelezési listáján elbúcsúzott a többi szülőtől, akik érdeklődtek, ugyan, miért nem jár a gyerekünk iskolába. Aztán nem írhattunk többet nekik - az iskola letiltott minket erről a listáról.
Szeptember közepétől Balázs nem járt iskolába. A szülők újra nekiveselkedtek, elvitték nevelési tanácsadóba, ahonnan a fővárosi hármas számú tanulási képességet vizsgáló bizottsághoz küldték őket.
- Nem biztos, hogy Balázs a sajátos nevelési igényűek azon körébe tartozik, akik nem nevelhetők a helyi önkormányzat intézményeiben. Ezért nem biztos, hogy jót tenne neki, ha olyan alapítványi iskolába kerülne, ahol súlyos magatartászavarokkal küszködő gyerekek vennék őt körül. Ez a gyerek inkább csak még iskolaéretlen - ez Metzger Balázs gyógypedagógus, a bizottság vezetőjének véleménye. Szerinte jobb lett volna neki még egy év óvoda. Kiegészítő vizsgálatokat kell még végezni a pontosabb javaslat érdekében a kialakult helyzetben.
A Vadaskert Kórház és Szakambulancián két hét megfigyelés után megállapították, hogy Balázs szabálytartó, kortársaival szívesen együttműködött, a foglalkozásokon részt vett. Minél hamarabb iskolai közösségbe kell kerülnie. Amúgy sincs visszaút, mert azok a gyerekek, akik már beiratkoztak általános iskolába, nem küldhetők vissza az óvodába, még akkor sem, ha "menet közben" derül ki, hogy nem elég érettek.
- Magyar kórtörténet, ami az iskolarendszerről szól - summáz az intézményvezető gyógypedagógus. - Balázsnak újságíró, grafikus szülei vannak, jó érdekérvényesítő képességgel. A rendszer mégis kivetette. Mert kiveti azokat, akik mások, akik egy határon túl eltérnek az átlagostól. Nem tud velük mit kezdeni a közoktatás.
Szeptember közepétől február végéig Balázst több mint harminc iskolába próbálták beíratni. Néhány napja egy alapítványi iskola fogadta be. A szülők ellen indított szabálysértési eljárás nem zárult le. Osztályfőnöke három nap alatt lemondott a fiúról. Ellene nem indított vizsgálatot sem az iskola, sem az önkormányzat.

Mitől jó egy középiskola?

Balla István írása a FigyelőNet-en jelent meg eredetileg.

Az iskolák és a közvélemény is túlbecsüli a felvételi arányok alapján fölállított középiskolai rangsorok jelentőségét - állítja a listát évtizedek óta összeállító szakember. Mások szerint e rangsorok tudományos értéke a nulla felé közelít, és félrevezető. Egy biztos: sokkal több mutató alapján dönthetjük csak el, milyen egy jó iskola.
A reformok rontották el az iskolát
Az iskolában felejtünk el olvasni Ahogy a FigyelőNet korábban beszámolt, a Köznevelés című oktatási hetilapban idén is megjelent a magyar középiskolák felsőoktatási bekerülési arányaiból képzett toplistája. A felvételi arány azt jelenti, hogy száz 12. osztályos tanulóból hányat vesznek fel az érettségi évében felsőoktatási intézménybe. A listával azonban csínján kell bánni: a FigyelőNet által megkérdezett szakemberek szerint e listák nagyon egyoldalúan írják le az érettségit adó intézményeket. Ha hölgyet választunk, akkor sem csak a fülét vizsgáljuk – utal egy hasonlattal maga a lista összeállítója is arra, hogy mennyire félrevezető lehet, ha csupán egy szempont alapján ítélünk meg egy gimnáziumot, szakközépiskolát. Neuwirth Gábor felhívja figyelmet arra, hogy több mint száz mutató vizsgálata alapján kapunk csak korrekt választ a „melyik a jó iskola?” kérdésre.
A „jó” iskolákba eleve kis zsenik kerülnek
A felvételi mutatók alapján a sajtóban közzétett középiskolai rangsorok tudományos értéke a nulla felé közelít, ami pedig megjelenik, félrevezető – szögezi le a listáról Mihály Ottó oktatáskutató. Szerinte ugyanis ezek a rangsorok nem tájékoztatnak arról, hogy az iskola milyen minőségi munkát végez.
A kutatások szerint a felsőoktatásba való sikeres bekerülés három tényezőtől függ. Egyrészt a tanulók különböző adottságaitól (tehetség, intelligencia, szorgalom, motiváció), másrészt a szociokulturális környezetüktől (elsősorban a szülők iskolai végzettségétől). Csak harmadrészben függ a középiskolától. A különböző elemzések Mihály szerint pont azt mutatják, hogy a felvételi listán élen szereplő középiskolák óriási előnyben vannak a tanulók adottságait és családi hátterét tekintve, ugyanis erős szelekció és szűrés útján engedik be maguk közé a gyerekeket. Így nem csoda, ha kisebb hozzáadott értékkel, magasabb eredményeket tudnak elérni.
A szülőkre bízza az iskola a képzést
Külön érdekesség, hogy a felvételi arányokat tekintve előkelő helyen szereplő iskoláknál a legnagyobb a szülői pótlólagos befektetés. Ezen iskolák tanulói járnak a legtöbb különórára, nyelvtanfolyamra, és ezekre a gyerekekre fordítanak otthon is a legtöbb energiát, időt. Mihály Ottó szerint, – kissé karikírozva – ezek az iskolák azt üzenik: mi nem tudjuk biztosítani a diákok bejutását az egyetemre, a családoknak kell ebben segíteni. Az is fontos, hogy ezek a listák arról sem tájékoztatják a szülőket, mennyi esélyük van bekerülni az adott „jó” iskolába. (Sokaknak szinte semmi.)
Egyes felsőoktatási intézményekbe szinte minden jelentkezőt, másokba viszont csak a jelentkezők legjobbjait veszik fel. Ha egy iskola a tanulóit az előbbiekbe irányítja, könnyűszerrel magasabb felvételi arányt produkálhat, mint az, amelynek tanulói nagy versenyt igénylő helyekre jelentkeznek – magyarázza a FigyelőNet kérdésére a lista egyik lehetséges torzítását Neuwirth. Mihály Ottó tud olyan iskolát, ahol 2-3 év alatt óriási mértékben emelték a felvett tanulók számát pusztán azzal, hogy jó pályaorientációt végeztek, azaz megbeszélték a diákokkal, hova van esélyük a felvételre és ők oda adták be a jelentkezési lapot.
Lassan mindenki bekerül a felsőoktatásba
A szaklapban megjelent lista azt is mutatja, hogy egy adott középfokú intézmény felvételi aránya mennyivel változott az öt és tíz évvel ezelőtti állapothoz képest. Nem meglepő, hogy csupa pozitív irányú elmozdulás tapasztalható, hiszen a felsőoktatás egyre növelte a hallgatói létszámokat, miközben a középiskolás korúak száma egyre csökken. (E tendencia lassan odáig jut, hogy szinte bármely érettségizett fiatal, ha nagyon akar, bejut a felsőoktatás valamely intézményébe.)
Az azért feltűnő, hogy az öt évvel ezelőtti arányszámaikat leginkább a vidéki iskolák tudták megnövelni. Igyekeznek felnőni a legjobbakhoz – véli Neuwirth.
Mitől jó akkor egy iskola?
Az oktatáskutató mindezért óva inti a szülőket attól, hogy a Köznevelésben közölt sorrendből ítéljék meg az iskolákat. (Ráadásul a lapban közzétett lista csak a legjobb tíz százalékot tartalmazza.) A legfontosabb, hogy a gyerek a képességének legmegfelelőbb intézménybe kerüljön, ahol jól érzi magát, ahol megszerettetik vele a tanulást, a tantárgyakat.
Nehéz, de fontos feladata a szülőnek a saját gyermeke megítélése. Ha nem ismeri fel például, hogy a gyereke okos, de nem kiemelkedő képességű, és beíratja egy elitgimnáziumba, akkor a gyerek frusztrált lesz, és bizonyosan sérül. Számára biztos nem ez a „legjobb iskola”, még akkor sem, ha az a felvételi lista előkelő helyén szerepel.
Neuwirth Gábor szerint emellett nagyon fontos olyan szülőkkel elbeszélgetni, akiknek a gyereke már a kiszemelt intézménybe jár, így sok minden megtudható az adott iskoláról, amit az ilyen felmérések elfednek. Az sem mindegy, milyen társadalmi háttérrel rendelkező tanulók nyernek felvételt egy adott középiskolába. Sok iskola eredményes például a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában, azonban ez a közölt rangsorból nem derül ki.
A Fazekasból szinte mindenki továbbjut
Nem szabad konkrét sorrendet képezni
Neuwirth Gábor a lista összeállításánál az elmúlt öt év felvételi adatait vette figyelembe, és figyelmeztet: nem állapítható meg konkrét sorrend az iskolák között. Egy-két százalék eltérés ugyanis semmit nem jelent. Az oktatáskutató némi önkritikával élt a korábbi hasonló listák közlése kapcsán. Mint mondta, hiba volt az a korábbi gyakorlat, hogy a konkrét sorrendeket közölték.
Más kérdés, hogy a sajtó jó része és a közvélemény most is – hibásan – felállította a konkrét helyezéseket a néhány tizedszázalékos eltérések alapján. Nem igaz, hogy a gimnáziumok közül az első három helyen a budapesti Fazekas Gimnázium, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium és a győri Révai Miklós Gimnázium végzett. Annyit lehet mondani, hogy ezek benne vannak az első tíz százalékban, több mint harminc másik intézménnyel együtt. Ami érdekesebb, az a lista sereghajtó tíz százaléka, az itt szereplő iskolákba nem ajánlatos a gyerekeket beíratni. A probléma viszont az, hogy ezek nem jelentek meg a Köznevelésben, ott csak a felső tíz százalék szerepelt.

A PROBLÉMA

A XXI-ik század globális problémája, hogy a jelenlegi oktatási rendszer elavult. A tanári hivatás alacsony presztizsű, nincs megbecsülve sem társadalmilag, sem anyagilag, ezért nem feltétlenül a legalkalmasabb emberek mennek el tanárnak.
Nem boldog, kiegyensúlyozott felnőttek kerülnek ki a mai iskolarendszerből. Nem világos számukra, hogy mi a saját útjuk. Nem a semmiben lebegve kell sikeressé válniuk, hanem azon az úton, amin járni szeretnének.
A mai oktatási rendszer információt ad át, nem pedig rendszerezni tanít meg azt. Nincs felkészülve a gyerekek nevelésére. Büntetés alapú, nem motivál. A hibázás bűn, nem pedig a tanulás alapja.
Nincs objektív információ az oktatási rendszer résztvevőiről. Nincs egészséges együttműködés az iskola és a szülő között. A kommunikácio egyoldalú (iskola-szülő irányú). A tárgyalásos problémakezelés ismeretlen számukra. Sem a szülő, sem a gyerek nem partner, nem ügyfél, az oktatási rendszer régimodi hivatalként viselkedik. Nincs igazi, hiteles visszajelzés a gyerekről.
A szülőket a gyerekekkel szembeni retorzióktól való félelem vezérli, ezért a fenti problémákkal kapcsolatban nem hallatja senki a szavát. Éppen ezért a tanárok sem kapnak mérhető és érdemi visszajelzést munkájukról.Az iskolák, a tanárok, de még a szülők között sincs tapasztalatcsere, információ áramlás. A jó tanárok el vannak nyomva a rossz többség által. Az egyéniséget ugyanúgy semmibe veszik, mint a diákok között.
Nincs fontosabb annál, mint hogy gyermekeinket jó pedagógusok oktassák, segítsenek felnevelni. Ezzel az oktatási rendszerrel azonban egyik fél sem elégedett. Az egyértelmű vesztes pedig az önbizalomhiányban felnövő gyermek.