2008. március 12., szerda

Jó tanárok nélkül hiába minden


Eredeti cikk: Népszabadság • Hámor Szilvia

Nem a pénz és nem az osztálylétszám határozza meg döntően egy-egy oktatási rendszer hatékonyságát - vonható le a következtetés a McKinsey tanácsadó cég nemzetközi vizsgálatából. A siker titka majdnem közhely: elkötelezett tanárok álljanak a katedrán, magas szintű tudással, és minden gyerek a lehető legjobb oktatást kapja.
Az elmúlt ötven évben a világ legtöbb országában kísérleteztek mindenféle módszerrel: az osztálylétszámok csökkentésével, az oktatási kiadások emelésével, az iskolák függetlenségének növelésével. Az iskolarendszerek teljesítményében mindez nem hozott jelentős változást - derül a McKinsey tanácsadó jelentéséből, amely 25 ország oktatási gyakorlatát vizsgálta meg.
Az Amerikai Egyesült Államokban például az utóbbi negyedszázadban reálértéken 73 százalékkal nőtt az az összeg, amelyet a költségvetésből egy-egy diákra költenek, az osztálylétszámok pedig ötödével csökkentek. A tanulók teljesítménye ez idő alatt jottányit sem javult. Angliában a háborút követő fél évszázad a reformok jegyében telt el: megváltoztatták az iskolák finanszírozását, vezetését, a tanterveket, de mérhető javulást egyik sem hozott. Gyakorlatilag mindenütt megpróbálkoztak az osztálylétszámok csökkentésével, ez sem járt értékelhető eredménnyel. A szingapúri diákok kiválóan teljesítenek a különböző nemzetközi felmérésekben, miközben az állami kiadások oktatásra fordított aránya a fejlett országok között ott az egyik legalacsonyabb, és Finnország oktatási kiadásai is elmaradnak az OECD-átlagtól.
Mi akkor a titok, miért áll Finnország rendszeresen az élen, mitől olyan jók a szingapúri tanulók, és hogyan sikerült az amerikai Bostonban hat év alatt háromszorosára - 74 százalékra - növelni azoknak a diákoknak a számát, akik matematikából megfelelnek a követelményeknek. Első közelítésben a tanárok a kulcsszereplők. Egy Tennessee államban folytatott vizsgálat például kimutatta, hogy ha két átlagos nyolcéves gyerek eltérő képességű tanárhoz kerül, akkor - három év múlva - teljesítményük ötven százalékponttal is különbözhet egymástól. Dallas városában pontosan ugyanerre az eredményre jutottak: a nagy hatású tanárok 49 százalékkal jobb teljesítményt hoztak ki tanítványaikból, mint az "ala-csony hatásfokú" pedagógusok.
Az első lecke tehát: hogyan lehet olyan feltételrendszert teremteni, amely az alkalmasakat vonzza és helyezi a pályára. Dél-Koreában a középiskolások felső öt százaléka kerül a tanárképzésbe, Finnországban a legjobb tizedből rekrutálódnak a jövő pedagógusai - hozza a példákat, a legjobb gyakorlatokat feltérképező jelentés. A ranglista élén álló iskolarendszerekben alkalmassági vizsgálatokkal is korlátozzák a tanárképzésbe való bekerülés lehetőségét. Finnországban például a többkörös felvételi rendszerben először a tárgyi tudást mérik fel, majd - a szűrőn átjutottaknál - a pályára való alkalmasságot.
A legrosszabb az, ha nem szabályozzák a bekerülők számát, mert ez szinte kivétel nélkül túlképzéshez vezet, ami rontja a színvonalat és a szakma presztízsét - hangsúlyozta a jelentést bemutató Mona Mourshed. Kertesi Gábor az MTA főmunkatársa, az oktatási kerekasztal tagja erre "ráerősített" a magyar tapasztalatok ismertetésénél. Nálunk nem éppen a legjobban tanuló középiskolások jelentkeznek a tanári pályára, és szinte mindegyiküknek sikerül bekerülnie valahová. Évente nagyjából 11 ezren végeznek pedagógusként - 35 nagyon különböző színvonalú képző intézményben -, jóllehet alig 2500-3000 új tanárra van szükség egy-egy évben. Ráadásul a friss diplomások közül a gyengébb képességűek maradnak a tanári pályán.
A pedagógusi pálya ott vonzó, ahol a kezdő fizetések közelítik vagy meghaladják az egy főre jutó hazai összterméket, mint Németországban Dél-Koreában, Hollandiában vagy Hongkongban. Magyarországon viszont - miközben a pedagógusok relatív életkeresete nagyjából megfelel a nemzetközi szintnek - a kezdő fizetés negyedével alacsonyabb, mint az OECD-országokban mért átlag. Kertesi - az oktatási kerekasztal ajánlásaként - ennyivel tartaná szükségesnek megemelni a kezdő kereseteket. A hatás Hollandia példáján mérhető, ahol 1990-1997 között, hét év alatt 36 százalékkal emelték a pályakezdő oktatók bérét, és ma a holland oktatási szisztémát a világ legjobbjai között tartják számon. Angliában tízszázaléknyi emelés elég volt ahhoz, hogy a tanárszakokra jelentkezők száma harmadával megnövekedjen. A pénz - a McKinsey-jelentés alapján - megspórolható a későbbi fizetésemeléseken, vagy az osztálylétszámok növelésén, miként ezt Szingapúrban tették, ahol így kevesebb tanár többet kereshetett.
A diploma jó néhány országban kevés ahhoz, hogy valaki a katedrára álljon. Miként egy bostoni tanfelügyelő megfogalmazta, egy frissen végzett orvost sem engednek oda nyomban a műtőasztalhoz, hogy operáljon. Így náluk éppen az orvosképzés mintájára vezették be a tanárok számára is a rezidensi szisztémát.
Az élen járó országokban - hivatkozott a tapasztalatokra Mona Mourshed - az oktatási rendszer képes ellensúlyozni a családi háttérből fakadó hátrányokat. "A kiváló teljesítményhez minden gyerek sikere szükséges" - összegzi a jelentés. Talán ez az, amitől mi a legmesszebb vagyunk.
Magyarországon minden ötödik gyerek úgy kerül ki az iskolából, hogy nem sajátítja el azokat a készségeket, amelyekkel tartósan a munkaerőpiacon maradhat. Ezt az oktatáskutatók elsősorban a szegregációnak tudják be, az elkülönülés ugyanis rendszerint gyenge minőségű oktatással jár együtt. Márpedig a kutatók szerint nálunk működik a világ egyik legszegregáltabb iskolarendszere.

A gyerek, aki mocorgott a padban




Nincs visszaút az óvodába annak, akit iskolaéretté nyilvánítottak?
A fiú várta az iskolát
Balázs hat hónapos korában került kórházba: ödémás lett, rögtön az első alkalommal, amikor az anyatej mellett tejalapú tápszert is fogyasztott. Fulladásos rohamot kapott. Másodperceken múlt az élete. Később kiderült: majdnem minden étel fulladásos reakciókat vált ki nála. Így tiltások és regulák közt cseperedett, hiszen nála már az is allergiás rohamot okoz, ha csak megfog egy játékot, amit előzőleg olyan gyerek érintett, aki narancsot vagy csokoládét evett.
A szülők féltették őt az óvodától, de nemcsak a veszélyek miatt. Az allergiára felírt gyógyszer ugyanis Balázst impulzívabbá, mozgékonyabbá tette társainál. A kerületükben található Gyöngyszem Óvoda vezetői azonban megnyugtatták őket: nem lesz baj. És valóban, a gyerek életének legnyugodtabb korszaka kezdődött. Az óvoda biztosított ugyan allergiásoknak készült étkezést, de a szülők nem kockáztattak. Az anya, H. Deák Katalin mindennap hajnalban kelt, hogy megfőzze fiának az ebédet, majd összeállította a tízórait és az uzsonnát, ügyelve arra, hogy az a lehető legtöbb hasonlóságot mutassa a benti menüvel. Azt mondja, az óvódapedagógusok nemcsak jól fejlesztették a fiát, hanem közösséget is teremtettek körülötte.
- Amikor Balázs idekerült, beilleszkedési problémákkal küzdött. Meg kellett értetnem a csoport többi tagjával, hogy ő különleges, hiszen nem ehet-ihat, amit akar, ezért nekik is oda kell figyelniük rá - meséli Kóbor Andrásné Zsuzsa, az óvónő, aki a többi gyerek szüleit is tájékoztatta, ennek köszönhetően a kicsik teljesen elfogadták Balázs betegségét. A fiú pár hónap alatt teljesen beilleszkedett, barátok vették körül, elhívták születésnapi zsúrokra is. Úgy élt, mint egy átlagos kisgyerek. - Amit kértünk tőle, teljesítette, kirívó súrlódásai a társaival nem voltak, hosszan, türelmesen tudott játszani - mondja az óvónő. Sem benne, sem az óvodai pszichológusban nem merült föl, hogy a családot nevelési tanácsadóba irányítsák.
- Nem volt okunk erre, nem is tudtunk volna mit írni a kérelmező lapra, hiszen mindannyiunk véleménye az volt, hogy Balázs okos, értelmes fiú, aki ugyan súlyos betegséggel küzd, és ezért különlegesesebb társainál, de teljesen iskolaérett - állítják. Az anyának mindössze azt a tanácsot adták, hogy az allergiája miatt célszerű számára kis létszámú osztályt keresni.
Az iskolakeresést már februárban elkezdték, de nem volt könnyű. Az alapítványi iskolák sorra bezártak (Montessori iskolák, Kincsesház, Csillagszem), vagy telt házra hivatkoztak. A "normál" általános iskolák pedig elutasították a fiút - ők ilyen súlyos allergiával nem tudnak mit kezdeni. Az anya keserű emléke, amikor az egyik művészeti intézmény vezetője így mutatott ajtót nekik: "Mit képzel, anyuka, nem lehet gyógyszer a tanárnál!" Balázsnak az életét jelentheti, hogy vészhelyzet esetén a pedagógusnál is legyen gyógyszere. Helyzetüket tovább nehezítette, hogy tavasszal mindkét szülő elvesztette munkahelyét.
Nyár közepére H. Deák Katalinnak sikerült elhelyezkednie, de iskolát még mindig nem talált. Tanácstalanságában felhívta kerületük alpolgármesterét, aki jó szívvel ajánlotta az angyalföldi Hegedűs Géza Általános Iskolát. Föl is vették a kisfiút. Balázs nagyon várta az iskolát.
Az ott töltött három napról az anya így beszél: "Az évnyitón még minden rendben volt, csodálkoztam is, hogy bírta ki, mert háromnegyed órán keresztül állniuk kellett a gyerekeknek, valami politikus könyveket adott át. A második napon már letörve érkezett haza. Azt ígérték nekem, nem frontálisan oktatnak, hanem modern pedagógiai eszközökkel, kiscsoportban oktatják a gyerekeket. De az osztály úgy nézett ki, mint egy színházterem. Négy padot öszszetoltak, csak az egyik oldalról lehetett beülni. Balázst ez nyomasztotta, pofákat vágott, grimaszolt. Olyan feladatot kapott, amit unt, nem jelentett neki kihívást. Dobolt a kezével a padon. A harmadik napon le kellett rajzolniuk a családot. Lerajzolta. Az egyik nő melléhez odaírta: cici. De hát felnőtt testvérei vannak! És a feladat közben kommunikált, igen, ő ilyen beszélgetős típus. A szünetben aztán felállt a székre. Az osztályfőnök azzal várt délután, elérkezettnek látja az időt, hogy beszéljünk."
Az anya már júniustól kért lehetőséget a beszélgetésre. Szerette volna, ha élethelyzetüket megismertetheti az osztályfőnökkel.
Elmondása szerint a tanítónő - elfoglaltságaira hivatkozva - erre addig nem tudott időt szakítani. Most viszont az osztályfőnök már az igazgatónővel, s kezében a "feketelistával" várta őt: "Balázs nem ült nyugodtan az iskolapadban, Balázs felállt, és engedély nélkül kiment a vécére, Balázs ütemesen dobolt óra közben." Az anya már akkor érezte, hogy baj van, amikor az igazgatónőt meglátta, mégis reménykedett abban, hogy csak az első időszakot kell átvészelni. Javasolta, jöjjenek el hozzájuk, vagy hívják föl az óvónőt tanácsért, türelmet kért. Úgy emlékszik, az osztályfőnök azt válaszolta erre: 26 gyerek mellett erre neki nincs ideje. Ekkor megdöbbent, megkérdezte, végül is mit szeretne az iskola. - Azt, hogy ne jöjjön a gyerek. Ha lehet, már holnap se - idézi fel a választ.
Az igazgatónő felajánlotta a fejlesztőpedagógus segítségét, aki másnap fogadta Balázst. - És még 5 alkalommal, nem október 15-ig, ahogyan azt az iskola az önkormányzatnak küldött levelében állítja - szögezte le H. Deák Katalin a szabálysértési eljárás első meghallgatásán, februárban. Merthogy azóta az iskola feljelentésére az önkormányzat eljárást indított a szülők ellen, amiért ők nem biztosítják a tanköteles korú gyermek iskoláztatását. Az intézményvezető ragaszkodik álláspontjához: minden segítséget megadtak volna, hogy Balázs egy másik osztályban vagy magántanulóként tanuljon tovább.
- Miután a fiamat gyakorlatilag kirúgták, máshol próbálkoztunk, próbanapokra járt. Magántanulóságról meg hallani sem akartunk, egy hétéves gyereknek közösség kell. Balázs nagyon szomorú és zavart volt. A férjem az osztály internetes levelezési listáján elbúcsúzott a többi szülőtől, akik érdeklődtek, ugyan, miért nem jár a gyerekünk iskolába. Aztán nem írhattunk többet nekik - az iskola letiltott minket erről a listáról.
Szeptember közepétől Balázs nem járt iskolába. A szülők újra nekiveselkedtek, elvitték nevelési tanácsadóba, ahonnan a fővárosi hármas számú tanulási képességet vizsgáló bizottsághoz küldték őket.
- Nem biztos, hogy Balázs a sajátos nevelési igényűek azon körébe tartozik, akik nem nevelhetők a helyi önkormányzat intézményeiben. Ezért nem biztos, hogy jót tenne neki, ha olyan alapítványi iskolába kerülne, ahol súlyos magatartászavarokkal küszködő gyerekek vennék őt körül. Ez a gyerek inkább csak még iskolaéretlen - ez Metzger Balázs gyógypedagógus, a bizottság vezetőjének véleménye. Szerinte jobb lett volna neki még egy év óvoda. Kiegészítő vizsgálatokat kell még végezni a pontosabb javaslat érdekében a kialakult helyzetben.
A Vadaskert Kórház és Szakambulancián két hét megfigyelés után megállapították, hogy Balázs szabálytartó, kortársaival szívesen együttműködött, a foglalkozásokon részt vett. Minél hamarabb iskolai közösségbe kell kerülnie. Amúgy sincs visszaút, mert azok a gyerekek, akik már beiratkoztak általános iskolába, nem küldhetők vissza az óvodába, még akkor sem, ha "menet közben" derül ki, hogy nem elég érettek.
- Magyar kórtörténet, ami az iskolarendszerről szól - summáz az intézményvezető gyógypedagógus. - Balázsnak újságíró, grafikus szülei vannak, jó érdekérvényesítő képességgel. A rendszer mégis kivetette. Mert kiveti azokat, akik mások, akik egy határon túl eltérnek az átlagostól. Nem tud velük mit kezdeni a közoktatás.
Szeptember közepétől február végéig Balázst több mint harminc iskolába próbálták beíratni. Néhány napja egy alapítványi iskola fogadta be. A szülők ellen indított szabálysértési eljárás nem zárult le. Osztályfőnöke három nap alatt lemondott a fiúról. Ellene nem indított vizsgálatot sem az iskola, sem az önkormányzat.

Mitől jó egy középiskola?

Balla István írása a FigyelőNet-en jelent meg eredetileg.

Az iskolák és a közvélemény is túlbecsüli a felvételi arányok alapján fölállított középiskolai rangsorok jelentőségét - állítja a listát évtizedek óta összeállító szakember. Mások szerint e rangsorok tudományos értéke a nulla felé közelít, és félrevezető. Egy biztos: sokkal több mutató alapján dönthetjük csak el, milyen egy jó iskola.
A reformok rontották el az iskolát
Az iskolában felejtünk el olvasni Ahogy a FigyelőNet korábban beszámolt, a Köznevelés című oktatási hetilapban idén is megjelent a magyar középiskolák felsőoktatási bekerülési arányaiból képzett toplistája. A felvételi arány azt jelenti, hogy száz 12. osztályos tanulóból hányat vesznek fel az érettségi évében felsőoktatási intézménybe. A listával azonban csínján kell bánni: a FigyelőNet által megkérdezett szakemberek szerint e listák nagyon egyoldalúan írják le az érettségit adó intézményeket. Ha hölgyet választunk, akkor sem csak a fülét vizsgáljuk – utal egy hasonlattal maga a lista összeállítója is arra, hogy mennyire félrevezető lehet, ha csupán egy szempont alapján ítélünk meg egy gimnáziumot, szakközépiskolát. Neuwirth Gábor felhívja figyelmet arra, hogy több mint száz mutató vizsgálata alapján kapunk csak korrekt választ a „melyik a jó iskola?” kérdésre.
A „jó” iskolákba eleve kis zsenik kerülnek
A felvételi mutatók alapján a sajtóban közzétett középiskolai rangsorok tudományos értéke a nulla felé közelít, ami pedig megjelenik, félrevezető – szögezi le a listáról Mihály Ottó oktatáskutató. Szerinte ugyanis ezek a rangsorok nem tájékoztatnak arról, hogy az iskola milyen minőségi munkát végez.
A kutatások szerint a felsőoktatásba való sikeres bekerülés három tényezőtől függ. Egyrészt a tanulók különböző adottságaitól (tehetség, intelligencia, szorgalom, motiváció), másrészt a szociokulturális környezetüktől (elsősorban a szülők iskolai végzettségétől). Csak harmadrészben függ a középiskolától. A különböző elemzések Mihály szerint pont azt mutatják, hogy a felvételi listán élen szereplő középiskolák óriási előnyben vannak a tanulók adottságait és családi hátterét tekintve, ugyanis erős szelekció és szűrés útján engedik be maguk közé a gyerekeket. Így nem csoda, ha kisebb hozzáadott értékkel, magasabb eredményeket tudnak elérni.
A szülőkre bízza az iskola a képzést
Külön érdekesség, hogy a felvételi arányokat tekintve előkelő helyen szereplő iskoláknál a legnagyobb a szülői pótlólagos befektetés. Ezen iskolák tanulói járnak a legtöbb különórára, nyelvtanfolyamra, és ezekre a gyerekekre fordítanak otthon is a legtöbb energiát, időt. Mihály Ottó szerint, – kissé karikírozva – ezek az iskolák azt üzenik: mi nem tudjuk biztosítani a diákok bejutását az egyetemre, a családoknak kell ebben segíteni. Az is fontos, hogy ezek a listák arról sem tájékoztatják a szülőket, mennyi esélyük van bekerülni az adott „jó” iskolába. (Sokaknak szinte semmi.)
Egyes felsőoktatási intézményekbe szinte minden jelentkezőt, másokba viszont csak a jelentkezők legjobbjait veszik fel. Ha egy iskola a tanulóit az előbbiekbe irányítja, könnyűszerrel magasabb felvételi arányt produkálhat, mint az, amelynek tanulói nagy versenyt igénylő helyekre jelentkeznek – magyarázza a FigyelőNet kérdésére a lista egyik lehetséges torzítását Neuwirth. Mihály Ottó tud olyan iskolát, ahol 2-3 év alatt óriási mértékben emelték a felvett tanulók számát pusztán azzal, hogy jó pályaorientációt végeztek, azaz megbeszélték a diákokkal, hova van esélyük a felvételre és ők oda adták be a jelentkezési lapot.
Lassan mindenki bekerül a felsőoktatásba
A szaklapban megjelent lista azt is mutatja, hogy egy adott középfokú intézmény felvételi aránya mennyivel változott az öt és tíz évvel ezelőtti állapothoz képest. Nem meglepő, hogy csupa pozitív irányú elmozdulás tapasztalható, hiszen a felsőoktatás egyre növelte a hallgatói létszámokat, miközben a középiskolás korúak száma egyre csökken. (E tendencia lassan odáig jut, hogy szinte bármely érettségizett fiatal, ha nagyon akar, bejut a felsőoktatás valamely intézményébe.)
Az azért feltűnő, hogy az öt évvel ezelőtti arányszámaikat leginkább a vidéki iskolák tudták megnövelni. Igyekeznek felnőni a legjobbakhoz – véli Neuwirth.
Mitől jó akkor egy iskola?
Az oktatáskutató mindezért óva inti a szülőket attól, hogy a Köznevelésben közölt sorrendből ítéljék meg az iskolákat. (Ráadásul a lapban közzétett lista csak a legjobb tíz százalékot tartalmazza.) A legfontosabb, hogy a gyerek a képességének legmegfelelőbb intézménybe kerüljön, ahol jól érzi magát, ahol megszerettetik vele a tanulást, a tantárgyakat.
Nehéz, de fontos feladata a szülőnek a saját gyermeke megítélése. Ha nem ismeri fel például, hogy a gyereke okos, de nem kiemelkedő képességű, és beíratja egy elitgimnáziumba, akkor a gyerek frusztrált lesz, és bizonyosan sérül. Számára biztos nem ez a „legjobb iskola”, még akkor sem, ha az a felvételi lista előkelő helyén szerepel.
Neuwirth Gábor szerint emellett nagyon fontos olyan szülőkkel elbeszélgetni, akiknek a gyereke már a kiszemelt intézménybe jár, így sok minden megtudható az adott iskoláról, amit az ilyen felmérések elfednek. Az sem mindegy, milyen társadalmi háttérrel rendelkező tanulók nyernek felvételt egy adott középiskolába. Sok iskola eredményes például a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában, azonban ez a közölt rangsorból nem derül ki.
A Fazekasból szinte mindenki továbbjut
Nem szabad konkrét sorrendet képezni
Neuwirth Gábor a lista összeállításánál az elmúlt öt év felvételi adatait vette figyelembe, és figyelmeztet: nem állapítható meg konkrét sorrend az iskolák között. Egy-két százalék eltérés ugyanis semmit nem jelent. Az oktatáskutató némi önkritikával élt a korábbi hasonló listák közlése kapcsán. Mint mondta, hiba volt az a korábbi gyakorlat, hogy a konkrét sorrendeket közölték.
Más kérdés, hogy a sajtó jó része és a közvélemény most is – hibásan – felállította a konkrét helyezéseket a néhány tizedszázalékos eltérések alapján. Nem igaz, hogy a gimnáziumok közül az első három helyen a budapesti Fazekas Gimnázium, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium és a győri Révai Miklós Gimnázium végzett. Annyit lehet mondani, hogy ezek benne vannak az első tíz százalékban, több mint harminc másik intézménnyel együtt. Ami érdekesebb, az a lista sereghajtó tíz százaléka, az itt szereplő iskolákba nem ajánlatos a gyerekeket beíratni. A probléma viszont az, hogy ezek nem jelentek meg a Köznevelésben, ott csak a felső tíz százalék szerepelt.

2008. március 10., hétfő

A PROBLÉMA


A XXI-ik század globális problémája, hogy a jelenlegi oktatási rendszer elavult. A tanári hivatás alacsony presztizsű, nincs megbecsülve sem társadalmilag, sem anyagilag, ezért nem feltétlenül a legalkalmasabb emberek mennek el tanárnak.
Nem boldog, kiegyensúlyozott felnőttek kerülnek ki a mai iskolarendszerből. Nem világos számukra, hogy mi a saját útjuk. Nem a semmiben lebegve kell sikeressé válniuk, hanem azon az úton, amin járni szeretnének.
A mai oktatási rendszer információt ad át, nem pedig rendszerezni tanít meg azt. Nincs felkészülve a gyerekek nevelésére. Büntetés alapú, nem motivál. A hibázás bűn, nem pedig a tanulás alapja.
Nincs objektív információ az oktatási rendszer résztvevőiről. Nincs egészséges együttműködés az iskola és a szülő között. A kommunikácio egyoldalú (iskola-szülő irányú). A tárgyalásos problémakezelés ismeretlen számukra. Sem a szülő, sem a gyerek nem partner, nem ügyfél, az oktatási rendszer régimodi hivatalként viselkedik. Nincs igazi, hiteles visszajelzés a gyerekről.
A szülőket a gyerekekkel szembeni retorzióktól való félelem vezérli, ezért a fenti problémákkal kapcsolatban nem hallatja senki a szavát. Éppen ezért a tanárok sem kapnak mérhető és érdemi visszajelzést munkájukról.Az iskolák, a tanárok, de még a szülők között sincs tapasztalatcsere, információ áramlás. A jó tanárok el vannak nyomva a rossz többség által. Az egyéniséget ugyanúgy semmibe veszik, mint a diákok között.
Nincs fontosabb annál, mint hogy gyermekeinket jó pedagógusok oktassák, segítsenek felnevelni. Ezzel az oktatási rendszerrel azonban egyik fél sem elégedett. Az egyértelmű vesztes pedig az önbizalomhiányban felnövő gyermek.

2008. február 7., csütörtök

Tanárok értékelése az AKG-ben





Azért van olyan iskola is, ahol értékelik a tanárokat, sőt hozzánk hasonlóan keresik is a legjobbat. Ilyen a AKG, melynek honlapján olvasahttuk ezt az írást. Szintén itt találtam Horn György mondását, miszerint, ha egy iskola nem ront, akkor az már jó.


A tanulók minden őket tanító tanárt értékelhettek 5 féle szempont szerint. Ezek a szempontok (a kérdőív kérdései) a következőek voltak:

A, Az órák légköre

B, A tanár rátermettsége

C, A tanár-diák kapcsolat

D, Értékelés, visszajelzés

E, Összkép


A tanulók patrónusaikat is 5 féle szempont szerint értékelhették:

A, A csibefoglalkozások légköre

B, A patrónus rátermettsége

C, A patrónus-diák kapcsolat

D, A patrónus elfogadottsága

E, Összkép


Mindegyik szempont esetében 1 és 7 közötti érdemjegyet adhattak a tanárnak. Az iskola tanárai a tanulócsoportok összesített adatait kapták meg, semmilyen lehetőségük nem volt egyes tanulók egyéni válaszait megismerni - erről a tanulók a kérdőív kitöltésekor tudtak.A tanulócsoportok által adott válaszok átlagai mellett a válaszok szórását is megismerhették. Ez a szám arról tájékoztat, hogy az adott válaszok mennyire szóródtak szét az összátlaghoz képest. Ha például egy csoportban az egyik szempontra a tanár 4-es átlagot kapott (ez a szám jelenti egyébként a középső értéket) és emellett a válaszok szórása 0 értékű (a lehetséges szórásértékek minimuma), az azt jelenti, hogy a csoportban minden tanuló a kérdésre egységesen 4-es értékelést adott. Ha ugyanitt a szórás értéke 3 (a lehetséges szórásértékek maximuma), az azt jelenti, hogy a csoportban ugyanannyi 1-es és 7-es értékelés született, más számot viszont senki sem írt. A magas szórásérték a csoport tanulóinak erősen eltérő véleményét tükrözi a tanárról (polarizált csoport), az alacsony szórásérték egységes véleményt jelez. Az 1,5 feletti szórásérték egyébként már egy kevéssé egységes álláspontot tükröz a tanár megítélésében. Ekkora szórásérték a válaszok 22%-ában szerepel. A legnagyobb szórásérték a csoportok közül 2,5.Az összesítésekben nem szerepelnek az iskola óraadó tanárai - ők általában csak 1-1 csoportot tanítanak, így nem igazán lehet összehasonlítani a 6-8 csoportot is tanító főállású tanárokkal az értékelésüket.


Az AKG nevelőtestülete az elmúlt évtizedben több alkalommal is próbálkozott a tanári munka tanulói visszajelzésének kialakításával, rendszeressé tételével. Ezek a próbálkozások rendre kudarcot vallottak. Az elmúlt év nyarán az AKG nevelőtestülete úgy döntött, hogy átveszi a Közgazdasági Politechnikumban már kipróbált rendszert, kiegészítve egy hasonló rendszerű patrónusi kérdőívvel. Szándékaink szerint az első ilyen próbálkozást a továbbiakban minden évben a tavaszi szünetet követően megismételjük.
A tanulói értékelés megkezdése előtt az alábbi célokat, feladatokat fogalmaztuk meg.
1. Szükség van arra, hogy a tanárok számszerűen is összegezhető formában találkozzanak tanítványaik véleményével munkájukról.2. Az értékelés elsősorban az egyes szaktanárnak szól, melyből tapasztalatokat szerezhet, s javíthatja munkájának gyengébb pontjait.3. Olyan értékelési rendszer megvalósítására kell törekedni, mely kellőképpen differenciált szempontokat alakít ki, s módot ad az érdemi tanulói véleményalkotásra.4. A tanulói értékelés fontos, de nem kizárólagos szempont a tanári munka megítélésére.5. A szaktanári és a patrónusi munka értékelését különválasztottuk.6. A szaktanári munka megítélésén túl a tantárgyak műveltségi területek helyzetének, eredményességének jelzésére is alkalmas a tanulói értékelés.7. A tanulói értékelés megírásakor az adott évfolyamon nem tanító tanár vesz részt, a kérdőívek kitöltése anonim.8. Az összegzést követően minden szaktanár megkapja az összes, magára vonatkozó adatot.9. Minden munkaközösség megkapja a teljes, rá vonatkozó adatbázist.10. Minden kisiskola megkapja a teljes, rá vonatkozó adatbázist.11. Az iskola közzéteszi mindenki számára hozzáférhetően (Internet, iskolaújság) az össziskolai átlagokat, szórásokat, a munkaközösségi átlagokat, szórásokat, a kisiskolai átlagokat, szórásokat, valamint az öt szempont alapján legjobb hat szaktanár és patrónus átlagát.12. A tanulói értékeléseket minden szaktanár önmaga elemzi, a szakmai tapasztalatokról minden munkaközösség és minden kisiskola részletes elemző megbeszélést tart. Az egyes szaktanár és patrónus önkorrekcióján túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a munkaközösségi belső értékelésnek és a kisiskolai megbeszélésnek.13. Az összesített értékelés átlagait, szórásait nem tekintjük abszolútnak, s elsősorban az idősorok lesznek jelentősek a továbbiakban (a sorban következő felmérések összevetése).
Az összegzést követően a nevelőtestület külön csoportot szervezett az eredmények értékelésére. Munkájuk összesítése, a tapasztalatok közzététele a nevelőtestület záró konferenciáján történik. Az alapos értékelést megelőzően néhány megállapítást fűzünk csupán a közzétett adatokhoz, segítségül a számsorokban való eligazodáshoz.
1. A tanulók véleménye általában jó a tanáraikról, de igen nagy a szórás. Az adott osztályzatok legnagyobb számban a magasabb 5-7 tartományban vannak, de elég nagy a szórás, legtöbbször 1,2 - 1,5 körül van.2. Az értékelés előkészítésével még sok a teendőnk, jól jelzi ezt, hogy főleg a 8-9. évfolyam kamaszainál voltak nagyon arányban erősen érzelemvezérelt, pillanatnyi hangulatnak alárendelt értékelések.3. A patrónusi munka megítélése lényegesen jobb, mint a szaktanárié.4. A szakképzésben részt vevő - egyébként lényegesen kisebb személyes figyelmet kapó tanulók - jobbnak ítélik a szaktanári munkát, mint az AKG alapképzésére járó gyerekek. Valószínűleg ebben szerepet játszik, hogy a szakképzésben részt vevők más iskolákban érettségiztek, s van összehasonlítási alapjuk.5. Meglepő, hogy a tantárgyak rangsorában szinte minden részelemben a leggyengébbek között van a testnevelés, bár ezzel összhangban van a szülők véleménye is.6. Az évfolyamok között a 12. évfolyamnak a legjobb a véleménye a szaktanári munkáról és a tizedikes illetve hetedikes évfolyamnak a legjobb a véleménye a patrónusokról. Tekintettel arra, hogy viszonylag egyenletes a korcsoportok közötti változás (növekedés, csökkenés), feltehető, hogy a 10. évfolyam patrónusi munkája összességében jobb, mint a többi évfolyamé. Ilyen szignifikáns eltérés nem tapasztalható a szaktanári munka megítélésében.7. A tantárgyak rangsorában az epochális, nagyobb csoportban dolgozó tárgyak megítélése általában gyengébb, mint a kisebb csoportban működőké.8. Külön ki kell emelni a 7-10. évfolyamos irodalmat, mert a szaktárgyi felsorolásnál (ezt külön nem tettük közzé) mindenütt az első három között található. Tekintettel arra, hogy a művészetismeret egyébként az utolsó helyeket foglalja el a munkaközösségek rangsorában, a másik két művészeti tárgy (rajz, ének-zene) megítélése lényegesen gyengébb (a tárgyak rangsorában az utolsók között találhatóak). Mindenképpen vizsgálni kell az okait, hiszen a művészeti képzés erősítése kiemelt célja a távlati fejlesztésnek is.9. Szignifikáns a különbség a szabadon választott és a kötelező tárgyak között. Az irodalom kivételével az első 6-7 tárgy között csak szabadon választható tárgyak találhatóak (elsők között szinte mindenütt a közgazdaságtan, a társadalomtudományi szabad választású tárgyak, valamint az alkotókörök szerepelnek).10. Sajnos az egyébként is alacsony tetszési indexű epochális tárgyak között is gyenge a természettudományok értékelése.11. Örömteli, hogy az első hatos listákon sok fiatal tanár szerepel, bár az nem jó jel, hogy viszonylag szűk a hatos listákon szereplő tanárok köre. Igaz, nagyon kicsi különbségekkel lehetett előrébb vagy hátrébb kerülni.
Ezek a megállapítások inkább benyomások, a részletes értékelés év végén várható. Néhány kérdés azonban már most felmerült, így például:
1. Hogyan készítsük elő az értékelést, hogy minél kisebb legyen a spontán, aktuális érzelmek szerepe?2. Hogyan reagáljanak tanárok az értékelés eredményeire?3. Milyen módon kezeljük a tanulói kritikát iskolai szinten?4. Legyen-e a több éven át tartó kritikának egzisztenciális folyománya?

Horn György

2008. február 5., kedd

A tanárom a facebookon kémkedik utánunk

Az alábbi írás a Webisztánon jelent meg néhány napja. Elgondolkodtató!

"Vajon a tanárok megbüntethetik a diákokat a Facebookon folytatott tevékenységükért? A TimesOnline-on olvashatjuk, hogy néhány osztálytárs csoportot hozott létre a Facebookon, melyben az iskolai élményeikről beszélgetett (állítólag egyik vélemény sem volt kritikus az iskolával szemben).
A tanáraik azonban tudomást szereztek az esetről és álnéven beférkőztek a csoportba, majd ezután leszidták a tanulókat, hogy nyilvánosan kibeszélik az iskolát. Megtehetik ezt? Iskolán kívüli tevékenység miatt az iskolában hátrány érheti a diákokat? Az esetről a lapnak egy jogász azt nyilatkozta, hogy mivel a beállítástól függően az ilyen csoportok mindenki számára elérhetők, ha az ott elhangzottak rossz hírét keltik az iskolának, akkor a tanárnak joga van fellépni az ilyen tevékenyég ellen. "
Beférkőztek a csoportba... :-) Vicces.

2008. február 4., hétfő

A jó tanárnak van humorérzéke? Igen!

Csak azért teszem ide ezt a videót, mert az én középiskolai osztályfőnököm egy vicces egyenkalapot se vett fel az osztályképen, nehogy csorbuljon a tekintélye. Pedig, mint a videón is látszik, a tekintény nem egy kis jókedven múlik!

2008. február 2., szombat

Texaco Benzin megkérdezte


Texaco Benzin a Nol blogon írja blogját. Ő is megkérdezte olvasóit, kit tartanak jó tanárnak. Pár hozzászólást bemásolok ide, a többit érdemes elovasni eredeti helyén.

"Nekem volt egy szuper művészettörténetet tanító tanárnőm! Ő nem csak az órai anyagot darálta le, hanem minden gyerekkel egyénileg foglalkozott. Elvit minket múzeumokba,könyvtárakba. Beszélgettünk utazásokról, ki hol járt, hová szeretne eljutni és miért. Az aktuális tananyag mellett tanított irodalmat és történelmet-játszva! Így kapcsolva össze -és megismerve- az összefüggéseket! Kedvence a reneszánsz volt. Főleg az Itáliai mesterek. Mivel én is nagy bolondja vagyok Olaszországnak, mi mindig ezt veséztük ki. Azt mondta, ha egyszer eljutok oda, biztos megcsókolom a földet. Hát azóta nagyon sokszor voltam már-de nem elégszer! Igaz a földet nem csókoltam meg, de erre a drága tanárnőre ma is hálás szívvel gondolok! Nagyon sokat köszönhetek NEKI! -Sajnos már csak az égből figyel és irányit, ha kimegyek!_ "

" "A gyerekek persze állandóan el akartak téríteni a hagyományos angolóra menetétől, de kiismertem a trükkjeiket. Továbbra is meséltem nekik, de megtanultam, hogyan kapcsoljam sajátomat a bathi asszony meséjéhez, Tom Sawyeréhoz, Holden Caulfieldéhez, Rómeóéhoz, vagy a reinkarnációjához a West Side Storyban. Az angoltanárt úgyis mindig arra inti: Csak arról mesékj, ami releváns. Lassan megtaláltam a saját hangomat, saját tanítási stílusomat. Megtanultam kellemesen érezni magam az osztályban.""A STuyvesantban (gimnázium USA)már nem kellett hangoskodókkal, verekedőkkel foglalkoznom. Nincs több nyafogás lökdösődés miatt, nem röpködnek a levegőben szendvicsek. És nekem sincs ürügyem arra, hogy ne tanítsak. Ha a tanár nem teljesít, elveszíti a gyerekek megbecsülését. Az időigényes, de értelmetlen feladatot sértésnek veszik. Azonnal felismerik a mellébeszélést meg az időhúzást. ...Szembe kell nézni a diákok sokéves tapasztalatával és közös igazságával, és ha a tanár ragaszkodik hozzá, hogy tanári álarc mögé bújik, elveszti kapcsolatát a gyerekekkel. Lehet, hogy a diákok hazudnak egymásnak és a külvilágnak, de a tanártól akkor is őszinteséget várnak el." Nem álltam meg, hogy ne idézzek egy jó kis könyvből F. McCourt: A tanáremberAz én jó tanáraim (néhány) ilyen volt. Nem is annyira arra emlékszem, hogy mit tanított, hanem arra, hogy hogyan, nem a tényadatokra, hanem a szemléletre. És persze a velünk, diákokkal való kapcsolatára. "

Cserke mondja


CSERKE gondolatai a jó tanárról blogjában láttak napvilágot. Érdemes átolvasni a hozzászólásokat is.

Ez volna itt a kérdés. Hogy ki a jó tanár?

Az, aki vasszigorral belédveri, amit tudnod kell, kínodban tekeregsz az óráin, mert reszketsz tőle, annyira smirgli, de évek múlva már szinte hálás vagy neki, mert arra még akkor is emlékszel, amit nagy parázások közepette százszor gyakoroltál.

Az-e a jó tanár, aki lazán veszi a tekintély-dolgot, egyenrangúnak érzed magad vele, nem üvölt az arcodba, ha már végképp nem tudja a kamaszmentalitást kezelni, hanem mondjuk minden órán időt szakít rá és felolvas valami jó könyvből. Nem azért, hogy tutira felvegyenek az egyetemre, hanem azért, mert azt a könyvet muszáj ismerned, neadjisten megszeresd az olvasást.

Vagy az lenne, aki fensőbbségesen, darabra kezeli a rábízott egyedeket, kérdezni nem lehet, mert "olvasd el a könyvben, most mondtam el!", de van szülő, akinek ez tetszik, mert olyan jó szigorú, nincs dumálás az órán!

Talán az, akinél fizikaórán nincs kecmec, fegyelem, odafigyelés van, és a napló lassú, súlyos lapozgatása, felelés előtt? És aztán elmész az általa rendszeresen szervezett kirándulásokra és mi van? Kiderül, hogy pazar a humora, nem utálja a kölkeket egy kicsit sem és miután késő este értek haza, mert jól eltévedtetek, másnap órán azt mondja, hogy aki tegnap későn ért haza, az ma nem felel.

Sokan-sokfélék vagyunk.
De egy biztos, tanárnak csak annak volna szabad lennie, aki erre született. Aki a gyerekben egy önálló lényt, egyéniséget és nem munkadarabot lát, hanem tiszteli a rábízottban az embert. Akkor is, ha az még gyerek.

Aki mondjuk harmadikban szőkenős vicceket mesél, az ne legyen tanító, jó?
Meg az sem legyen, aki megpróbál bűntudatot kelteni abban a gyerekben, aki rá van bízva, és akinek eltört az ujja szünetben, mert egy másik felgáncsolta, azzal, hogy "mert te mindig szaladgálsz"! És hagyja a bőgő gyereket egész nap szenvedni, pedig akár a telefonért is nyúlhatna, hogy szóljon a szüleinek.
Ez a tanítónéni 2007 pedagógusa lett a saját iskolájában. És ez a tanítónéni hozta több gyerek szülőjére a frászt, mert szerinte a gyereknek számolási-olvasási-ilyenolyan baja van.
Aztán szakemberhez kerülve valahogy mindegyikről kiderült, hogy nekik semmi bajuk.
Már csak azt szeretném tudni, ki szavazta meg neki azt a kis elismerést.

De olyan mindenképp legyen tanár-tanító, mint a Királytanítónéni, aki soksok év és sokszáz gyerek után is megismer, és anyánk helyett anyánk volt elsőben és tündéri türelemmel bírt, nem sürgetett senkit, nála senki nem volt hülye, meglátta, ha valaki szomorú, mindenkire odafigyelt és mindenkihez volt egy kedves szava.
És ennek dacára mégis mindent megtanultunk év végére, amit meg kellett, nahát, de érdekes!
Igaz, utána 7 éven keresztül, hát, hogy is mondjam, nem volt annyira jó, de nekem volt legalább egy.
A gyerekemnek még nem jutott ilyen, ez sokkal jobban szomorít, mint a saját akkori bajom.

2008. január 29., kedd

A legjobb tanár - gyerekszáj


A legjobb tanár az, aki megengedi, hogy kimenjek a wc-re ha nagyon kell pisilnem. Meg az, aki nem ad leckét nyári szünetre. Nekem volt egy olyan tanárom aki nagyon rossz fej volt. Mindig kiabált velem és a többiekkel. Egy dolgot soha nem felejtek el. Kiközösitett amikor fejtetves voltam. Pedig csak annyit kellett volna mondania, hogy létszi Beni menj haza, és kérd meg apukádat, hogy vegyen szert, amivel megszünteted a problémádat. Helyette kiabált velem, és kiközösitett. Na mindegy már nem az a tanárom. Már 1 fokkal jobb fej az o.f-öm.

Az a legjobb tanár, aki szivesen tanitja az osztályát. A legjobb tanár, aki kihívja a kisgyereket a táblához, hogy ő irja le a megfejtést. Most ilyen az o.f.ünk. Néha jó kedve van, néha meg nem. Nekem ez a véleményem, de még az is jó tanár, aki elviszi néha meglepetés programra a gyerekeket (pl: könyvtár, szöcskevár). A felsősöket már csak esetleg múzeumba viszik el. Ez a baj. Szerintem örülnének a gyerekek annak, hogyha elvinnék őket a tanárok valamilyen programra. Én is örültem neki, ha a tanárok elvittek minket valahova. Általában jó helyre vittek minket. Szerintem az a legjobb tanár, aki a saját tantárgyát meg tudja szerettetni a diákokkal. Még azt is elviseljük néha, ha egy kicsit rossz kedvűek, mert ők is emberek. De szeretnénk, ha a bennünk rejlő árnyékos oldalunkat is elfogadnák. Mert nekünk is vannak rossz napjaink. Szerintem ez a jó tanár.

Benedek (12)

2008. január 27., vasárnap

Még nagyobb fiúként azt is meg tudtam bocsátani

Szerencsére elég nehéz a legjobbat kiválasztanom, mivel több igazán jó tanárral is találkoztam iskolai pályafutásom alatt. Talán azokat a közös értékeket tudnám összegyűjteni, melyek mindannyiukban megtalálhatók voltak. Az is igaz, hogy alsó és felső tagozatban egy kicsit változott az erről alkotott elképzelésem, nem beszélve középiskolai, főiskolai elvárásaimról.
A legelső egy-két évben úgy emlékszem, leginkább olyan személyek jelenlétére vágytam, akik egy kicsit pótszülőként viselkedtek. Szükségem volt a tekintélyre, szükségem volt valakire, akire felnézhetek, aki bátorít, mert bizony elég rémisztő élmény volt ez az egész iskola dolog. Mindig egy név jut eszembe ebből az időszakból, Edit néni. Edit néni egy óriási néni volt, kisfiúként döbbenettel néztem fel rá, szimplán a megjelenésével tekintélyt parancsolt. Edit néni nagyon szigorú volt, nem tűrte a rosszalkodást, a padban a képregény nézegetést, csúnya beszédet. Mégis máig a legnagyobb szeretettel gondolok rá. Mert Edit néni ezek mellett IGAZSÁGOS volt. Igen, talán ez volt a legfontosabb. Ha rosszak voltunk, tudtuk, hogy büntetést fogunk kapni. Ha jók voltunk, tudtuk, hogy meg fog minket dicsérni. Soha nem tett különbséget két gyerek között, nem voltak „hülyegyerekek” és „jógyerekek”. És igen, talán ez a legmegbocsáthatatlanabb bűn, amit egy tanár elkövethet, a beskatulyázás. Engem persze egy idő után a „hülyegyerekek” közé sorolt a többi tanár, ami bizony – most érzem igazán – az egész életemre rányomta a bélyegét. Hogy Edit néni mit tanított, arra bizony alig emlékszem, talán írás-olvasást? Azt hiszem, inkább emberséget.
Nagyobb gyerekként már sokkal fontosabbá vált, hogy mit és hogyan tanítanak nekem. Volt egy nagyon rossz szokásom, csak azt voltam hajlandó megtanulni, ami érdekelt, és mindig ignoráltam az „unalmas” tantárgyakat. Hogy melyik tantárgy melyik csoportba került nem csak az érdeklődési körömtől függött, legalább annyi múlott az adott tanáron is. Mindig reál beállítottságú voltam, de volt olyan év, amikor matekból majdnem megbuktam, viszont történelemből szín ötös lettem. Még most is emlékszem rá, hogy a jó tanárok milyen tantárgyakat tanítottak nekem. Rózsika néni, matematika. Vilma néni, kémia. Rozgonyi tanár úr, történelem. Bennük továbbra is közös maradt a szigorúság, a tekintély és az igazságosság, de már az átadott tudásanyag is sokat nyomott a latban.
Még nagyobb fiúként azt is meg tudtam bocsátani, ha a tanár nem volt kellőképp tekintélyes, elég, ha megfogott a személyisége vagy az, amit és ahogy tanított. Természetesen ezek a tanárok ezt biztos nem érezhették, mert kamaszként sokszor a sírásba kergettük őket elviselhetetlen magatartásunkkal. Talán csak annyi jelzést kaphattak, hogy például a magyar érettségim ötösre sikerült, amire azóta is büszke vagyok. Ez azért is meglepő, mert év közben a legjobb jegyem is csak hármas volt. A tanárnő elsőre nem is merte megadni az ötöst, előbb konzultálnia kellett egy-két kollégájával. Jól esett megmutatni, hogy rossz skatulyába tettek bele.


H. G. 33 éves

A jó tanár nagyon ritka, én is csak egy ilyet ismerek

Egy jó tanár ismerje a diák erényit, és gyengéit egyaránt. Egy jó tanár az osztály összes tagjának beszéljen, és ha kell, akkor egy-egy gyereknek külön is. Tanítása legyen érthető, tömör és összefoglaló. Egy-egy témáról tágabban térjen ki, amelyek később még a diák előnyére válik.
A gyengébb tanulókkal külön is foglalkozzon korrepetálás keretében. Ha teheti, tegye érdekessé az órát, melyet a diákok majd szívesen fogadnak. A jó tanár próbálja fegyelmezni az osztályt, bár ez két esélyes. Osztályozása legyen igazságos, de ne túl engedékeny. A tanár értsen a gyerekek nyelvén és legyen beszélgetőpartnerük.
Legyen jó szervező és intézzen kirándulásokat az osztálynak. Képviselje az osztályt és álljon ki érte. Hallgassa meg a gyerekek véleményét. Mindig figyeljen a jó osztályközösségre.
Az ilyen tanár nagyon ritka, én is csak egy ilyet ismerek.
K. Z. 14 éves

Megszeretette velem a könyveket


Sajnos nem voltam elkényeztetve jó tanárokkal. Középiskolában egy olyan volt, akit kedveltem, de ő se volt meghatározó az életem folyására, inkább nagyon kedves volt, és szerettem a matematikát miatta, pedig előtte ez nem volt elmondható. Mégse jutott eszembe már évek óta, most is csak a téma miatt ugrott be Kati néni neve.
Általános iskolában viszont két tanár is volt, akikre mai napig jó szívvel gondolok. Az egyik felső tagozatban volt a magyar tanárom, Csilla néni. Neki köszönhetem, hogy olvasó ember lettem, és nem okoz problémát egy oldalnál hosszabb irományt legépelnem. Minden irodalomóra elején tartottunk egymásnak egy könyvajánlót, már aki az olvasó gyerekek táborát gyarapította. Azóta is szívesen olvasok mások által ajánlott könyveket, és szeretem meghallgatni mások véleményét egy könyvről. Mivel osztályfőnökünk egyáltalán nem foglalkozott velünk, nekünk pedig hiányzott valamilyen közösségi munka, az összetartozás érzése, Csilla néni megérezte ezt az igényünket. Segített kiadni egy újságot, amibe az osztálytársainkkal írtunk. Nagyon büszkék voltunk magunkra, ez volt az első olyan tevékenység életünkben, amit valóban önállóan, összefogva, csapatmunkaként végeztünk.
A másik tanár, aki hatással volt rám, és mai napig gyakran eszembe jut, az Miklós bácsi volt, a történelem, és magyar tanár, aki vándortáborba vitt minket. A mi osztályunkat nem tanította, de az a két hét, amit a Bükkben vele töltöttünk, hátizsákot cipelve, hegyre fel, hegyről legyalogolva igazi természetbarát túrázóvá tett.
Talán a fentiekből kiderül, hogy szerintem a jó tanár megszerettet a diákkal valami olyat, ami felnőtt korában is hasznos, amit akkor is magáénak tudhat, ha esetleg nem arra vitte a sors, amit az adott szaktanát oktatott. Nem lettem sem irodalmár, sem történész, de mai napig lázba hoz egy regény, elfelejtek leszállni a buszról, ha valami jót olvasok. A jó tanár nem csak beszél az értékekről, hanem meg is mutatja az életben a szépséget.
Elvárom egy tanártól, hogy mindig figyeljen oda a diákjára. Nem neki kell ellátnia a szülő feladatát, de nem is lehet egy gyereket számok alapján értékelni. Ha valaki kettest kap, az nem azt jelenti, hogy a diák elégséges. De ez igaz az ötösre is. A kitűnő tanuló nem feltétlenül kit ünő ember. Arra kéne törekedni, hogy mindenki a lehető legnagyobb sikereket érje el tanulmányai során, és ne kudarcok sora legyen az iskola.
B. E. 33 éves