Eredeti cikk: Népszabadság • Hámor Szilvia
Nem a pénz és nem az osztálylétszám határozza meg döntően egy-egy oktatási rendszer hatékonyságát - vonható le a következtetés a McKinsey tanácsadó cég nemzetközi vizsgálatából. A siker titka majdnem közhely: elkötelezett tanárok álljanak a katedrán, magas szintű tudással, és minden gyerek a lehető legjobb oktatást kapja.
Az elmúlt ötven évben a világ legtöbb országában kísérleteztek mindenféle módszerrel: az osztálylétszámok csökkentésével, az oktatási kiadások emelésével, az iskolák függetlenségének növelésével. Az iskolarendszerek teljesítményében mindez nem hozott jelentős változást - derül a McKinsey tanácsadó jelentéséből, amely 25 ország oktatási gyakorlatát vizsgálta meg.
Az Amerikai Egyesült Államokban például az utóbbi negyedszázadban reálértéken 73 százalékkal nőtt az az összeg, amelyet a költségvetésből egy-egy diákra költenek, az osztálylétszámok pedig ötödével csökkentek. A tanulók teljesítménye ez idő alatt jottányit sem javult. Angliában a háborút követő fél évszázad a reformok jegyében telt el: megváltoztatták az iskolák finanszírozását, vezetését, a tanterveket, de mérhető javulást egyik sem hozott. Gyakorlatilag mindenütt megpróbálkoztak az osztálylétszámok csökkentésével, ez sem járt értékelhető eredménnyel. A szingapúri diákok kiválóan teljesítenek a különböző nemzetközi felmérésekben, miközben az állami kiadások oktatásra fordított aránya a fejlett országok között ott az egyik legalacsonyabb, és Finnország oktatási kiadásai is elmaradnak az OECD-átlagtól.
Mi akkor a titok, miért áll Finnország rendszeresen az élen, mitől olyan jók a szingapúri tanulók, és hogyan sikerült az amerikai Bostonban hat év alatt háromszorosára - 74 százalékra - növelni azoknak a diákoknak a számát, akik matematikából megfelelnek a követelményeknek. Első közelítésben a tanárok a kulcsszereplők. Egy Tennessee államban folytatott vizsgálat például kimutatta, hogy ha két átlagos nyolcéves gyerek eltérő képességű tanárhoz kerül, akkor - három év múlva - teljesítményük ötven százalékponttal is különbözhet egymástól. Dallas városában pontosan ugyanerre az eredményre jutottak: a nagy hatású tanárok 49 százalékkal jobb teljesítményt hoztak ki tanítványaikból, mint az "ala-csony hatásfokú" pedagógusok.
Az első lecke tehát: hogyan lehet olyan feltételrendszert teremteni, amely az alkalmasakat vonzza és helyezi a pályára. Dél-Koreában a középiskolások felső öt százaléka kerül a tanárképzésbe, Finnországban a legjobb tizedből rekrutálódnak a jövő pedagógusai - hozza a példákat, a legjobb gyakorlatokat feltérképező jelentés. A ranglista élén álló iskolarendszerekben alkalmassági vizsgálatokkal is korlátozzák a tanárképzésbe való bekerülés lehetőségét. Finnországban például a többkörös felvételi rendszerben először a tárgyi tudást mérik fel, majd - a szűrőn átjutottaknál - a pályára való alkalmasságot.
A legrosszabb az, ha nem szabályozzák a bekerülők számát, mert ez szinte kivétel nélkül túlképzéshez vezet, ami rontja a színvonalat és a szakma presztízsét - hangsúlyozta a jelentést bemutató Mona Mourshed. Kertesi Gábor az MTA főmunkatársa, az oktatási kerekasztal tagja erre "ráerősített" a magyar tapasztalatok ismertetésénél. Nálunk nem éppen a legjobban tanuló középiskolások jelentkeznek a tanári pályára, és szinte mindegyiküknek sikerül bekerülnie valahová. Évente nagyjából 11 ezren végeznek pedagógusként - 35 nagyon különböző színvonalú képző intézményben -, jóllehet alig 2500-3000 új tanárra van szükség egy-egy évben. Ráadásul a friss diplomások közül a gyengébb képességűek maradnak a tanári pályán.
A pedagógusi pálya ott vonzó, ahol a kezdő fizetések közelítik vagy meghaladják az egy főre jutó hazai összterméket, mint Németországban Dél-Koreában, Hollandiában vagy Hongkongban. Magyarországon viszont - miközben a pedagógusok relatív életkeresete nagyjából megfelel a nemzetközi szintnek - a kezdő fizetés negyedével alacsonyabb, mint az OECD-országokban mért átlag. Kertesi - az oktatási kerekasztal ajánlásaként - ennyivel tartaná szükségesnek megemelni a kezdő kereseteket. A hatás Hollandia példáján mérhető, ahol 1990-1997 között, hét év alatt 36 százalékkal emelték a pályakezdő oktatók bérét, és ma a holland oktatási szisztémát a világ legjobbjai között tartják számon. Angliában tízszázaléknyi emelés elég volt ahhoz, hogy a tanárszakokra jelentkezők száma harmadával megnövekedjen. A pénz - a McKinsey-jelentés alapján - megspórolható a későbbi fizetésemeléseken, vagy az osztálylétszámok növelésén, miként ezt Szingapúrban tették, ahol így kevesebb tanár többet kereshetett.
A diploma jó néhány országban kevés ahhoz, hogy valaki a katedrára álljon. Miként egy bostoni tanfelügyelő megfogalmazta, egy frissen végzett orvost sem engednek oda nyomban a műtőasztalhoz, hogy operáljon. Így náluk éppen az orvosképzés mintájára vezették be a tanárok számára is a rezidensi szisztémát.
Az élen járó országokban - hivatkozott a tapasztalatokra Mona Mourshed - az oktatási rendszer képes ellensúlyozni a családi háttérből fakadó hátrányokat. "A kiváló teljesítményhez minden gyerek sikere szükséges" - összegzi a jelentés. Talán ez az, amitől mi a legmesszebb vagyunk.
Magyarországon minden ötödik gyerek úgy kerül ki az iskolából, hogy nem sajátítja el azokat a készségeket, amelyekkel tartósan a munkaerőpiacon maradhat. Ezt az oktatáskutatók elsősorban a szegregációnak tudják be, az elkülönülés ugyanis rendszerint gyenge minőségű oktatással jár együtt. Márpedig a kutatók szerint nálunk működik a világ egyik legszegregáltabb iskolarendszere.
Az elmúlt ötven évben a világ legtöbb országában kísérleteztek mindenféle módszerrel: az osztálylétszámok csökkentésével, az oktatási kiadások emelésével, az iskolák függetlenségének növelésével. Az iskolarendszerek teljesítményében mindez nem hozott jelentős változást - derül a McKinsey tanácsadó jelentéséből, amely 25 ország oktatási gyakorlatát vizsgálta meg.
Az Amerikai Egyesült Államokban például az utóbbi negyedszázadban reálértéken 73 százalékkal nőtt az az összeg, amelyet a költségvetésből egy-egy diákra költenek, az osztálylétszámok pedig ötödével csökkentek. A tanulók teljesítménye ez idő alatt jottányit sem javult. Angliában a háborút követő fél évszázad a reformok jegyében telt el: megváltoztatták az iskolák finanszírozását, vezetését, a tanterveket, de mérhető javulást egyik sem hozott. Gyakorlatilag mindenütt megpróbálkoztak az osztálylétszámok csökkentésével, ez sem járt értékelhető eredménnyel. A szingapúri diákok kiválóan teljesítenek a különböző nemzetközi felmérésekben, miközben az állami kiadások oktatásra fordított aránya a fejlett országok között ott az egyik legalacsonyabb, és Finnország oktatási kiadásai is elmaradnak az OECD-átlagtól.
Mi akkor a titok, miért áll Finnország rendszeresen az élen, mitől olyan jók a szingapúri tanulók, és hogyan sikerült az amerikai Bostonban hat év alatt háromszorosára - 74 százalékra - növelni azoknak a diákoknak a számát, akik matematikából megfelelnek a követelményeknek. Első közelítésben a tanárok a kulcsszereplők. Egy Tennessee államban folytatott vizsgálat például kimutatta, hogy ha két átlagos nyolcéves gyerek eltérő képességű tanárhoz kerül, akkor - három év múlva - teljesítményük ötven százalékponttal is különbözhet egymástól. Dallas városában pontosan ugyanerre az eredményre jutottak: a nagy hatású tanárok 49 százalékkal jobb teljesítményt hoztak ki tanítványaikból, mint az "ala-csony hatásfokú" pedagógusok.
Az első lecke tehát: hogyan lehet olyan feltételrendszert teremteni, amely az alkalmasakat vonzza és helyezi a pályára. Dél-Koreában a középiskolások felső öt százaléka kerül a tanárképzésbe, Finnországban a legjobb tizedből rekrutálódnak a jövő pedagógusai - hozza a példákat, a legjobb gyakorlatokat feltérképező jelentés. A ranglista élén álló iskolarendszerekben alkalmassági vizsgálatokkal is korlátozzák a tanárképzésbe való bekerülés lehetőségét. Finnországban például a többkörös felvételi rendszerben először a tárgyi tudást mérik fel, majd - a szűrőn átjutottaknál - a pályára való alkalmasságot.
A legrosszabb az, ha nem szabályozzák a bekerülők számát, mert ez szinte kivétel nélkül túlképzéshez vezet, ami rontja a színvonalat és a szakma presztízsét - hangsúlyozta a jelentést bemutató Mona Mourshed. Kertesi Gábor az MTA főmunkatársa, az oktatási kerekasztal tagja erre "ráerősített" a magyar tapasztalatok ismertetésénél. Nálunk nem éppen a legjobban tanuló középiskolások jelentkeznek a tanári pályára, és szinte mindegyiküknek sikerül bekerülnie valahová. Évente nagyjából 11 ezren végeznek pedagógusként - 35 nagyon különböző színvonalú képző intézményben -, jóllehet alig 2500-3000 új tanárra van szükség egy-egy évben. Ráadásul a friss diplomások közül a gyengébb képességűek maradnak a tanári pályán.
A pedagógusi pálya ott vonzó, ahol a kezdő fizetések közelítik vagy meghaladják az egy főre jutó hazai összterméket, mint Németországban Dél-Koreában, Hollandiában vagy Hongkongban. Magyarországon viszont - miközben a pedagógusok relatív életkeresete nagyjából megfelel a nemzetközi szintnek - a kezdő fizetés negyedével alacsonyabb, mint az OECD-országokban mért átlag. Kertesi - az oktatási kerekasztal ajánlásaként - ennyivel tartaná szükségesnek megemelni a kezdő kereseteket. A hatás Hollandia példáján mérhető, ahol 1990-1997 között, hét év alatt 36 százalékkal emelték a pályakezdő oktatók bérét, és ma a holland oktatási szisztémát a világ legjobbjai között tartják számon. Angliában tízszázaléknyi emelés elég volt ahhoz, hogy a tanárszakokra jelentkezők száma harmadával megnövekedjen. A pénz - a McKinsey-jelentés alapján - megspórolható a későbbi fizetésemeléseken, vagy az osztálylétszámok növelésén, miként ezt Szingapúrban tették, ahol így kevesebb tanár többet kereshetett.
A diploma jó néhány országban kevés ahhoz, hogy valaki a katedrára álljon. Miként egy bostoni tanfelügyelő megfogalmazta, egy frissen végzett orvost sem engednek oda nyomban a műtőasztalhoz, hogy operáljon. Így náluk éppen az orvosképzés mintájára vezették be a tanárok számára is a rezidensi szisztémát.
Az élen járó országokban - hivatkozott a tapasztalatokra Mona Mourshed - az oktatási rendszer képes ellensúlyozni a családi háttérből fakadó hátrányokat. "A kiváló teljesítményhez minden gyerek sikere szükséges" - összegzi a jelentés. Talán ez az, amitől mi a legmesszebb vagyunk.
Magyarországon minden ötödik gyerek úgy kerül ki az iskolából, hogy nem sajátítja el azokat a készségeket, amelyekkel tartósan a munkaerőpiacon maradhat. Ezt az oktatáskutatók elsősorban a szegregációnak tudják be, az elkülönülés ugyanis rendszerint gyenge minőségű oktatással jár együtt. Márpedig a kutatók szerint nálunk működik a világ egyik legszegregáltabb iskolarendszere.
11 megjegyzés:
A cikk kissé "nesze semmi, fogd meg jól": megismerünk néhány tényt, összefüggést alig, s aztán jöhet az ötletelés. A finnek és a dél-koreaiak állami szinten hoztak létre stratégiai programot az oktatás megreformálására. Egy ilyen programhoz először is pontosan látnunk kell, mit akarunk megreformálni, és miért. Strukturálisan, tudományos alapossággal kell felmérni, mit és hogyan TESZ a gyakorlatban az oktatási rendszer, majd a politikai célokkal egyeztetve végig kell gondolni, milyen célok alapján, mennyiben szeretnénk ezen változtatni. Az említett országokban ezután nagyon fiatal, tehetséges szakemberek százait látták el tudományos ösztöndíjakkal, és külföldi tanulmányút-lehetőségekkel, s visszatérve kísérletek százait végezték el saját iskoláikban, hogy kidolgozhassák, az adott állapotok közt mely lépések visznek valóban előre.
Mivel a blog címe azt sugallja, a kulcskérdés a tanár személye, én sem ellenkeznék, de megjegyzem, a megfelelő emberek oktatásba csábítása egyáltalán nem csak pénzkérdés. A rendszernek és a rendszer által a tanárok számára kiadott feladatoknak is olyanoknak kell lenni, hogy a megfelelő embereket csábítsák oda. Ráadásul, számításba kell venni, hogy a legtöbb, padagógusi pályára lépő fiatalnak a munkáról való elképzelései azon alapulnak, hogy az ő tanárai mit s hogyan tettek vele. Gyökeresen más életpálya modellt kellene pl. állítani az elitképző intézményekben dolgozó pedagógusok, s pl. a zömében roma gyerkőcökkel küzdők elé. AZ első csoport belülről és felülről jól motivált, kreatív, jó otthoni háttérrel rendelkező gyermekeket oktat, itt komoly tényanyagot is át lehet adni, tkp. elő-egyetem az egész, itt egyszerre 40 diákkal is lehet frontális keretek közt dolgozni, viszont fontos a folyamatos önképzés, esetleg tudományos karrier. A másik esetben mentálhigiénés tevékenységre is szükség van, kis csoportokban lehet csak dolgozni, alapvető készségeket kell fejleszteni, és az sem árt, ha a tanár edzett, és az önvédelemre is képes. De ez így csak ötletelés. Ami biztos: pontosan kéne tudnunk, mit várunk az iskoláinktól, s hogy milyen állapotban vannak most. Ezt nem spórolhatjuk meg. Ellenkező esetben a jó tanárok felbukkanása marad véletlenszerű, elszórt jelenség, vagy (jobb esetben) annak a jele, hogy egy szerencsés konstelláció hatására az adott iskola saját környezetében valódi feladatokra talált, és van is ereje azokat megoldani. Ez utóbbira számos példa van.
Kedves Bimbó Professzor!
Önnel mindenben egyetértek, amit kommentjében megemlít. Mi ötletgazdák lennénk a legboldogabbak, ha az oktatásban olyan globális reformok lennének, amelyekről fent említést tesz. Sokat gondolkodtunk azon, hogyan tudunk a mi, alapvetően gyakorló szülői, pozícionkból változást generálni. Úgy döntöttünk, nem várunk a politika, illetve az önkormányzatok lépésére a témában, mert ennek még csak látható jelét sem észleljük. Harcolunk hát a saját eszközünkkel, és támogatjuk a képlet legérzékenyebb összetevőjét, a jó tanárokat. Elgurítunk egy kavicsot és reméljük, hogy az ehhez hasonló civil kezdeményezések majd, kiegészülve az olyan felvilágosult gondolkodású szakemberekkel, mint feltételezhetően ön is, majd egykor hegyet mozgatnak meg. A mi gyermekeinkért, vagy ha úgy tetszik, a jövő generációiért.
Kérdésem volna!
Ez egy lapszemle blog, pedagógusok szemszögéből?
Vagy nyílvános pedagógus blog laikusok felé?
Matyi, egyik sem. Ez egy szülői blog a pedagógusok felé.
És valóban lapszemle is, lássuk mit gondolnak mások. :-)
Aha. És van pedagógus, aki szemlézi ezeket a cikkeket és regál is rá? Esetleg olyan, akinek kérdéseket is tehetek fel?
találtam egy cikket én is szerintem illene ide: http://www.hetek.hu/?q=node/16130
Köszönöm a sokmindent, mostmár tisztábban látok. A "szülői blog a pedagógusok felé" koncepció nagyon jónak tűnik, tényleg van egy pár dolog, amin munkakörtől, iskolatípustól és egyebektől függetlenül minden tanár nyugodtan végiggondolhat.
Be is dobnék egy kérdést: mennyire megszokott, hogy a szülő gyermekével együtt jár fogadóórára/szülői értekezletre? Másképp: vannak-e a tanár-diák-szülő hármas találkozásának felületei ma Magyarországon? Mik a tapasztalatok? Mit gondoltok a családlátogatás intézményéről?
Szerintem hármas találkozóra csakis abban az esetben kerül sor, ha a tanár úgy gondolja, hogy a szülő majd mellé áll valamilyen konfliktusban, és így ketten együtt sokkal nagyobb nyomást helyezhetnek a gyerekre.
Csak fenyegetés, és erőfitogtatás céljából tudom elképzelni.
Nekem egy ilyenem volt, még általános iskolában, az oszt. főm, az iagazagató nő, a szüleim, és én.
Anyámék mellém álltak.
Utána lehetetlen lett az életem az iskolában, de ez már nyolcadikban történt, nem is érdekelt annyira.
Dehogynem, most is ideges lettem tőle! :-)
Fogadó óra: szerintem rettenetesen csodálkozna a tanár, ha a diák a szülővel menne. Nem tudna a diák hátamögött nyugodtan árulkodni...
Komolyra fordítva a szót, szerintem a fogadóórák sajnos nem erről szólnak, nevezhetnénk panasz óráknak is. Gondolom csak annak a gyerekneek a szülei járnak fogadóórára, akiknek valami problémájuk van. A többi megelégszik a szülőivel.
Családlátogatás:
Előben volt nálunk az Olgi néni. Teljesen normálisnak tartom, hogy egy diák otthonát is megnézi a tanár, akit két évig tanit napi 4 órában. Sok minden kiderül szerintem abból, ahogy a gyerek otthon a saját környezetében viselkedik.
Igaz, azt hallom, hogy sokan a védőnőt se engedik be a babához, akkor gondolom a tanárt sem látják szívesen.
Másfelől megjegyezném, hogy ez a blog szemmel láthatóan nem működik. Késő volna átköltözni a blog.hu-ra?
Én is mondtam! :-)
Ha lesz idő hétvégén, akkor megpróbáljuk.
TB: http://baljobbbal.nolblog.hu/?post_id=35933
hozzászólások is érdekesek!
Megjegyzés küldése