Sajnos nem voltam elkényeztetve jó tanárokkal. Középiskolában egy olyan volt, akit kedveltem, de ő se volt meghatározó az életem folyására, inkább nagyon kedves volt, és szerettem a matematikát miatta, pedig előtte ez nem volt elmondható. Mégse jutott eszembe már évek óta, most is csak a téma miatt ugrott be Kati néni neve.
Általános iskolában viszont két tanár is volt, akikre mai napig jó szívvel gondolok. Az egyik felső tagozatban volt a magyar tanárom, Csilla néni. Neki köszönhetem, hogy olvasó ember lettem, és nem okoz problémát egy oldalnál hosszabb irományt legépelnem. Minden irodalomóra elején tartottunk egymásnak egy könyvajánlót, már aki az olvasó gyerekek táborát gyarapította. Azóta is szívesen olvasok mások által ajánlott könyveket, és szeretem meghallgatni mások véleményét egy könyvről. Mivel osztályfőnökünk egyáltalán nem foglalkozott velünk, nekünk pedig hiányzott valamilyen közösségi munka, az összetartozás érzése, Csilla néni megérezte ezt az igényünket. Segített kiadni egy újságot, amibe az osztálytársainkkal írtunk. Nagyon büszkék voltunk magunkra, ez volt az első olyan tevékenység életünkben, amit valóban önállóan, összefogva, csapatmunkaként végeztünk.
A másik tanár, aki hatással volt rám, és mai napig gyakran eszembe jut, az Miklós bácsi volt, a történelem, és magyar tanár, aki vándortáborba vitt minket. A mi osztályunkat nem tanította, de az a két hét, amit a Bükkben vele töltöttünk, hátizsákot cipelve, hegyre fel, hegyről legyalogolva igazi természetbarát túrázóvá tett.
Talán a fentiekből kiderül, hogy szerintem a jó tanár megszerettet a diákkal valami olyat, ami felnőtt korában is hasznos, amit akkor is magáénak tudhat, ha esetleg nem arra vitte a sors, amit az adott szaktanát oktatott. Nem lettem sem irodalmár, sem történész, de mai napig lázba hoz egy regény, elfelejtek leszállni a buszról, ha valami jót olvasok. A jó tanár nem csak beszél az értékekről, hanem meg is mutatja az életben a szépséget.
Elvárom egy tanártól, hogy mindig figyeljen oda a diákjára. Nem neki kell ellátnia a szülő feladatát, de nem is lehet egy gyereket számok alapján értékelni. Ha valaki kettest kap, az nem azt jelenti, hogy a diák elégséges. De ez igaz az ötösre is. A kitűnő tanuló nem feltétlenül kit ünő ember. Arra kéne törekedni, hogy mindenki a lehető legnagyobb sikereket érje el tanulmányai során, és ne kudarcok sora legyen az iskola.
Általános iskolában viszont két tanár is volt, akikre mai napig jó szívvel gondolok. Az egyik felső tagozatban volt a magyar tanárom, Csilla néni. Neki köszönhetem, hogy olvasó ember lettem, és nem okoz problémát egy oldalnál hosszabb irományt legépelnem. Minden irodalomóra elején tartottunk egymásnak egy könyvajánlót, már aki az olvasó gyerekek táborát gyarapította. Azóta is szívesen olvasok mások által ajánlott könyveket, és szeretem meghallgatni mások véleményét egy könyvről. Mivel osztályfőnökünk egyáltalán nem foglalkozott velünk, nekünk pedig hiányzott valamilyen közösségi munka, az összetartozás érzése, Csilla néni megérezte ezt az igényünket. Segített kiadni egy újságot, amibe az osztálytársainkkal írtunk. Nagyon büszkék voltunk magunkra, ez volt az első olyan tevékenység életünkben, amit valóban önállóan, összefogva, csapatmunkaként végeztünk.
A másik tanár, aki hatással volt rám, és mai napig gyakran eszembe jut, az Miklós bácsi volt, a történelem, és magyar tanár, aki vándortáborba vitt minket. A mi osztályunkat nem tanította, de az a két hét, amit a Bükkben vele töltöttünk, hátizsákot cipelve, hegyre fel, hegyről legyalogolva igazi természetbarát túrázóvá tett.
Talán a fentiekből kiderül, hogy szerintem a jó tanár megszerettet a diákkal valami olyat, ami felnőtt korában is hasznos, amit akkor is magáénak tudhat, ha esetleg nem arra vitte a sors, amit az adott szaktanát oktatott. Nem lettem sem irodalmár, sem történész, de mai napig lázba hoz egy regény, elfelejtek leszállni a buszról, ha valami jót olvasok. A jó tanár nem csak beszél az értékekről, hanem meg is mutatja az életben a szépséget.
Elvárom egy tanártól, hogy mindig figyeljen oda a diákjára. Nem neki kell ellátnia a szülő feladatát, de nem is lehet egy gyereket számok alapján értékelni. Ha valaki kettest kap, az nem azt jelenti, hogy a diák elégséges. De ez igaz az ötösre is. A kitűnő tanuló nem feltétlenül kit ünő ember. Arra kéne törekedni, hogy mindenki a lehető legnagyobb sikereket érje el tanulmányai során, és ne kudarcok sora legyen az iskola.
B. E. 33 éves
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése