Még nagyobb fiúként azt is meg tudtam bocsátani

Szerencsére elég nehéz a legjobbat kiválasztanom, mivel több igazán jó tanárral is találkoztam iskolai pályafutásom alatt. Talán azokat a közös értékeket tudnám összegyűjteni, melyek mindannyiukban megtalálhatók voltak. Az is igaz, hogy alsó és felső tagozatban egy kicsit változott az erről alkotott elképzelésem, nem beszélve középiskolai, főiskolai elvárásaimról.
A legelső egy-két évben úgy emlékszem, leginkább olyan személyek jelenlétére vágytam, akik egy kicsit pótszülőként viselkedtek. Szükségem volt a tekintélyre, szükségem volt valakire, akire felnézhetek, aki bátorít, mert bizony elég rémisztő élmény volt ez az egész iskola dolog. Mindig egy név jut eszembe ebből az időszakból, Edit néni. Edit néni egy óriási néni volt, kisfiúként döbbenettel néztem fel rá, szimplán a megjelenésével tekintélyt parancsolt. Edit néni nagyon szigorú volt, nem tűrte a rosszalkodást, a padban a képregény nézegetést, csúnya beszédet. Mégis máig a legnagyobb szeretettel gondolok rá. Mert Edit néni ezek mellett IGAZSÁGOS volt. Igen, talán ez volt a legfontosabb. Ha rosszak voltunk, tudtuk, hogy büntetést fogunk kapni. Ha jók voltunk, tudtuk, hogy meg fog minket dicsérni. Soha nem tett különbséget két gyerek között, nem voltak „hülyegyerekek” és „jógyerekek”. És igen, talán ez a legmegbocsáthatatlanabb bűn, amit egy tanár elkövethet, a beskatulyázás. Engem persze egy idő után a „hülyegyerekek” közé sorolt a többi tanár, ami bizony – most érzem igazán – az egész életemre rányomta a bélyegét. Hogy Edit néni mit tanított, arra bizony alig emlékszem, talán írás-olvasást? Azt hiszem, inkább emberséget.
Nagyobb gyerekként már sokkal fontosabbá vált, hogy mit és hogyan tanítanak nekem. Volt egy nagyon rossz szokásom, csak azt voltam hajlandó megtanulni, ami érdekelt, és mindig ignoráltam az „unalmas” tantárgyakat. Hogy melyik tantárgy melyik csoportba került nem csak az érdeklődési körömtől függött, legalább annyi múlott az adott tanáron is. Mindig reál beállítottságú voltam, de volt olyan év, amikor matekból majdnem megbuktam, viszont történelemből szín ötös lettem. Még most is emlékszem rá, hogy a jó tanárok milyen tantárgyakat tanítottak nekem. Rózsika néni, matematika. Vilma néni, kémia. Rozgonyi tanár úr, történelem. Bennük továbbra is közös maradt a szigorúság, a tekintély és az igazságosság, de már az átadott tudásanyag is sokat nyomott a latban.
Még nagyobb fiúként azt is meg tudtam bocsátani, ha a tanár nem volt kellőképp tekintélyes, elég, ha megfogott a személyisége vagy az, amit és ahogy tanított. Természetesen ezek a tanárok ezt biztos nem érezhették, mert kamaszként sokszor a sírásba kergettük őket elviselhetetlen magatartásunkkal. Talán csak annyi jelzést kaphattak, hogy például a magyar érettségim ötösre sikerült, amire azóta is büszke vagyok. Ez azért is meglepő, mert év közben a legjobb jegyem is csak hármas volt. A tanárnő elsőre nem is merte megadni az ötöst, előbb konzultálnia kellett egy-két kollégájával. Jól esett megmutatni, hogy rossz skatulyába tettek bele.


H. G. 33 éves